Aqua Teen Hunger Force

Tudni kell rólam, hogy szeretem a zakkant rajzfilmeket. Ezt pedig egyenesen imádom. A reklámkampánya kapcsán kezdtem el érdeklődni az ATHF iránt, mikoris az egyik szereplőt (az Err nevű Holdlakót) kirakták ledekből és Amerika számos nagyvárosában, forgalmas helyeken elhelyezték. A bostoniak pedig látván, hogy világít, bemutat, és még drótok is vannak benne, rögtön maguk alá csináltak, mondván ez bizony bomba. Végül aztán 2 millió dollárra büntették a készítőket, ami nevetséges, de most ebbe nem megyek bele. Vegyetek inkább “ATHF is the Bomb” feliratú pólókat (;

Lényeg a lényeg, belepillantottam és eszméletlen. A főszereplők: egy üdítőspohár, egy adag lebegő sültkrumpli és egy húsgombóc. Persze mindegyiknek megvan a maga szuperképessége, a husi az alakját tudja változtatni, a sültrkumpli a szeméből durva sugarakat tud kilőni, a pia pedig csak úgy szimplán tahó, de nagyon.

Az epizódoknak morális mondanivalójuk nincs. A legtöbb részben különös lények tűnnek fel, köztük egy csomó űrlény, akik általában retardáltak, csápos, beszélő, emberszerű bogarak, akik szintén retardáltak, retardált robotok, igazából ebben a sorozatban mindenki retardált. Az epizódoknak értelmük sincs túlzottan, gyakran nem oldódik meg az elején előkerült probléma, néha meghal mindenki. Hjah, és hogy a címértelmezésben segítsek, a vízhez semmi közük. És nem is tinédzserek. Éhesek? Lehet. De hogy nagy erőt képviselnek, az tuti. Már, ha olyan kedvük van.

Szóval röviden, tömören: ez egy nekem való sorozat, tele gyökér barmokkal, eszetlen helyzetekkel és sok-sok robbanással ^^

Szabi

szerk.: Ahahaha, myspacen találtam egy, a bostoniakat kifigurázó kis videócskát és nem bírom ki, hogy ne rakjak rá linket (:

És ha már úgyis szerkesztem itt a dolgokat, kaptok még valamit, az ATHF első részét:

4 vélemény to “Aqua Teen Hunger Force”

  1. [...] kollegának elég volt annyit mondani, hogy azok csinálták, akik az Aqua Teen Hunger Force-ot (amiről volt itt korábban szó) , már tudtam, hogy meg kell néznem, és lám, igazam volt, ez is van annyira retardált, mint az [...]

  2. [...] Ahogy azt már minden bizonnyal, az Aqua Teen Hunger Force óta biztosan tudjátok, imádom a gyökér, zakkant, elborult, retardált rajzfilmeket, amikből [...]

  3. [...] Teen Hunger Force Colon Movie Film for Theaters Mint tudjátok nagy Aqua Teen Hunger Force fan vagyok, alig vártam, hogy megnézzem a filmet. Mivel korán el kell mennem itthonról, de [...]

  4. [...] Kereskedők Háza fölötti tér sarkában leledzik ez a graffiti, ami kísértetiesen hasonlít az Aqua Teen Hunger Force Master Shake-jére. Bár nem szeretek ezzel a szóval élni, de most mégis, innen üzenem az [...]

Válasz