Busó(pórul)járás

buso2.jpgWell, well, well… Noshát gondolom mindenkinek megvannak a maga emlékei mikor a történelemkönyvekben kedves-aranyos-rémisztő busók tobzódnak egymáson és nagyon űzik a telet meg a rossz szellemeket, fergeteges fesztiválhangulat, sörrel-pálinkával folyó kánaán és emberhegyek csúsznak-másznak az áldásért. Természetesen a Braincrack stábja is ott van az ilyen giga-mega-hiper bulikon.

Monda az a kifejezés nektek valamit, hogy “lófasz estifény”? Ha igen akkor mindent tudtok, ha nem, akkor íme egy bővebb vázlatos kifejtés. Első szinonímaként talán a “síri csend és hullaszag” illik ide, mert nagyjából ez jellemzi legjobban a Mohácsi Busójárást. Kicsit úgy éreztük magunkat, mint akik megérkeznek a Metallica koncert helyszínére és rádöbbenek, hogy a koncert tegnap volt. Mindenhol pakoló emberek (hejehujja, lesz itt móka), aztán kiderül, ezek itt összepakolnak és nem ki! Mohácson a nagy büdös semmi van. SEMMI!!! Sebaj menjünk a sátorhoz, ott a főtér és móka meg kacagás.

buso.jpg

A tömeg, a buli, az ösznépi dzsembori

A sátor belépős, ami önmagában is hatalmas pofátlanásg ilyen vásáros, kirakodós rendezvényen, de az igazi sokk még csak eztán jön. Ha kicsengetjük a 2500 (azaz kettő ezer ötszáz) kemény magyar forintot akkor picsányi sátorban megtekinthetjük kishazánk sztárjainak nívós előadásait, akik jelen esetben LOLA és a NO THANX. (így már értettük a seregnyi tini emos bandázó kislányokat, akiket mi naív turisták, felpimpelt busóknak véltünk) namármost a kiírásban a “Lola műsora” szerepel 45 percben. mivel senem koncert senem fellépés reméljük hogy vetkőzni fog. Nem tette. A No Thanx pedig két (2) órát játszik. furi, mert egy albumuk van és az is jóindulattal 40 perc. reméljük ők nem vetkőznek. Nem tették!

buso3.jpg

A taperoló busók

A városban, illetve a főutcán immel ámmal elhalad egy fosrészeg, jelmezes fószer és az összes létező nőnemű egyedet megfogdossa, letapizza, olyan zöld ujjakkal hogy még. Ezzel még nem is lenne gond, mert hát erről szól és ha autentikusan lehet taperolni, miért ne? (jövőre megyek busónak) A bajom az egésszel csupán annyi, hogy CSAK erről szól az egész. Értsd: jönnek, aládnyúlnak és kész. Én azért ennél nagyobb durranást vártam volna. De ez még eg yhalvány pukkanásnyi sem volt. életem egyik legnagyobb csalódása. Ennél még Uránvárosban is nagyobb muri van egy átlagos hétköznap hajnalban 2 és 4 között. Az egyetlen értékelhető megmozdulás a Tormentor klippforgatásról szökött, koponyákkal felcicomázott, Ku-Klux-Klán sofőrös traktor volt. Ez e:

busok.jpg

Végső kétségbeeséünkben, gyorsan kerítettünk egy kocsmát (Domino Bár) ahol baráti áron 120 forint a VBK!

dominobar.jpg

Ingyéreklám

Továbbá Mohács belvárosában képtelenség cigarettát venni. NINCS! Ez az össz kép, mert mást nem lehetett vag ynem volt érdemes fényképezni. Először és utoljára mentünk el!

Szar.

-Interrogator-

Köszönet Sicknek a szemfüles traktoros fotóért.

About these ads

226 hozzászólás to “Busó(pórul)járás”

  1. Ajj, kár, hogy Lola nem vetkőzött ):

  2. Busójárásra délelőtt kell menni és egész nap forralt borral és pálinkával melegedni aztán kora este enyhén ittasan és sok élménnyel teli hazatérni. Bármilyen fura, ez egy olyan fesztivál, ahol napközben jó bulizni. Próbáljátok ki egyszer úgy is. Ja, és nem mondjátok komolyan, hogy kicsengettetek 2500 forintot, amikor előre tudtátok, hogy Lola lesz meg Nothanx??? Valljátok be, titokban csak miattuk mentetek ;)

  3. Az kár, viszont jó, hogy nem mentem busójárásra, az igazsá az, hogy sose hittem ebben a dologban, és igazam lett.

  4. phöj….én még inni sem ihattam:P
    és mire bulira került volna a sor, már elálmosodtam…kicsit nyugdíjas

  5. Figyeljetek, ez egy kultúrális rendezvény, itt ne koncertekre számítsatok.
    Meg a másik, hogy a busókat köztudottan nem szombaton éjjel kell keresni, mert szombaton nincs is busójárás, vasárnap és kedden van csak…..
    De szerintem ha a programot elolvastad volna és nem a koncertekre lettél volna kíváncsi akkor ez jól ki is derül…
    És a busó egy termékenység varázsló személy, amelynek az a dolga hogy megfogdossa a lánnyokat, régen úgy mondták”Be kell nyúlni a szoknya alá, Meg kell húzkodni a kendert, hogy jó legyen a termés”
    Kérlek mielőtt máskor ilyen negatív véleménnyt írsz egy nemzetközileg elismert kultúrális rendezvényről, nézz utána, hogy miről is szól…

  6. Nos valóban lehet nem a legjobbkor voltunk ezt aláírom, de ha már 3+1 napos a rendezvény akkor szerintem elvárható lenne (mondom ezt úgy mint potenciális közönség) hogy akkor a három napos progream az három napos legyen. vagy akkor hirdessék meg egy napra.
    Az hogy busók a lányokat fogdossák rendben van, mert tényleg ez az egésznek az egyik motorja. nagoyn helyes. a lányoknak még tetszik is én meg jót mulatok rajtuk, mert nekem meg ez a dologm. De azt nekem semmilyen kulturális köntösbe öltözötetett hagyománnyal nem fogod megmagyarázni, hogy fosrészeg tahók, bunkó módon alányúlnak bárkinek is. volt úgymond “rendes” busó is, aki tényleg a hagyomány kedvéért és “jelképesen” hágta a nőket, de ez elenyésző. A bajom nem is feltétlenül ez, mert mondjuk azért nyílván kikerülhetetlenek az ilyenek, hanem a rendezvény sok mindenről szól csak épp nem a népművelés hagyományáról. a sztenderd bucsú, fesztivál és egyéb kirakodóvásáros bazárkodás nekem nem autentikus. márpedig ott ez volt. Az izraeli gyros hogy a pékfaszába jön az ősmagyar hagyományokhoz??? Ha nem a koncertekért és egyéb járulákos programokért (zenebohóc, kirakodóvásár, zenéstáncos muri) mennek ki az emberek HÁROM napra, akkor mégis miért?
    Bárhogy is van nekünk akkor is ezek a tapasztalataink.

  7. Beugratós parasztvakítás!!!
    na ezeket a szavakat kerestem.

  8. ott voltam nagyon jó volt,bár picit drága,de mindent meg lehetett oldani. Szóval nem húznám le ilyen egyszerűen….béke

  9. KOvács Lola Says:

    Kedves vagyo ennyi elég !!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ha valami nem tetszik akkor…………

  10. kedves barátomŰ!mint látom fingod sincs mi az a busójárás!evvel nem vagy egyedül…csak tudsod mások érdeklődnek iránta,és nem discot keresnek mohácson!és nem SZONBATON!!!!Te …..!
    másik:
    te tusod mi az a kuk luksz klán vagy mittomén????h van merszed összehasonlítani a fajgyűlöletet a mo9hácsi busójárással?????????
    azt sem tudod mit beszélsz!!!magyarortszágon ez a legnagyobb kulturális rendezvény!érdekes…nem pesten!!!no de mibnd1
    egy a lényeg kemény fiú…jövőre ne gyere le…mert ez nem love parade…nem techno party!!!!!tudom…írásodból következtetve..arra számítottál:S:S:SS::S
    hatalmas gáz lehetsz!de ha nem tudod mi vanb itt,miért jöttél le????miéret???ki kiváncsi az ilyesfajta kritikára,mert neked nem tetszett????:S
    szánalmas vagy!
    szerintem te leragadtál a kisvárosi kocsmázásoknál..és azt hitted ha idejössz..ugyan azt kapod csak nagyobb tömeggel:S
    hát nem öcsi!
    maradj otthon jövőre,mert lehet,h véletlenűl téged is “””meg fog tapizni “””egy két busó..de lehet ,h nem fogsz rajta nevetni,mint a lányok!
    üdv..egy mohácsi busó!
    ui: kurvára sértésnek vettem az írásod!fikázz másokat te takony!

  11. várjál batyám..hozzád is lenne 1-2 szavam:
    ez nem egy köormány párti szavazás..nbem hitegetés…a program adott..mindenki tudta előre mire számíthat!!!nem volt benne átverés!miért gondolod ezt??mert turizmus volt?:valójában nem is ez volt anno a cél..csak kicsit kinőtte magát a város,és egyre többen kiváncsiak az itt zajló eseményre!!!ennyi!
    az,.h ebből a városnak pénze van..az ne,m tudom miért fáj neked??a másik meg…..ami kurva drága volt..azok az italosok..a kajázdák,meg az árusok voltak!!amit hozzátennék…NEM MOHÁCSIAK!!!!!!vidékről jönnek ide,h megszedjék magukat!!ennyi
    szal nekem TE ne mond azt,h ez átverés mert NEM az!!!!!!!
    na csoki
    jha…és fogjál kezet a hülye begyöpösödött haveroddal..aki ilyen módon miont te…leíyrja a busójárást!!!téged sem várunk jövőre!!!!

  12. isteenem!!EZ nem 3napos rendezvény!!!!!!!!!
    vasárnad és ennyi!!!nektek közötök nincs a keddhez….1 nap!!1 nap!!aki nagyon messziről jön ide..annak a város kedvezett annyit,h mindenféle pop meg rock konsertek voltak..h ne unatkozzanak az idelátogatók!!de elég nagy hiba,ha valaki a ko9ncwertek miatt látogat ide!
    ennyit akartam csoki

  13. az a legszarabb,h el sem olvasom az írásod..csak beleolvasok az első mondatba ,és már bele tudok kötni!!!bocs
    de milyen történelem könyvbe olvastsad te a busójárást????

  14. háááát

    pár szempontból a mohácsi úrral is egyet kell értsek akármilyen is a véleménnyilvánítása, meg lehet hgoy nekem a jó napot sikerült megcéloznom

    én azthiszem kedden voltam, csendesalkoholistí borozóban 5órától indulva rendesen befröccsöztem, aztán máglyagyújtáskor a sok álldogáló között roptam a jóféle mulatószenére :]
    nekem kellemes borgőzös mulatásra sikeredett, sőt még a fejem se fájt másnap
    jah, és életem egyik legjobb véreshurkáját kajoltam be két ropás között

    jövőre időzítsetek jobbkor, és ha a kultúraterjesztő hagyományőrző részre vágytok, ne a nothanxre menjetek hanem a máglyagyújtásra

  15. csá

    idefigyelj te kis keménykedős nagypofájó buzi mikor voltál te busójáráson bazzeg??? nyáron??? talán jöttél volna el télen még hogy nincs senki!!!!!!! azt se tudtam h hol álljak meg mert nem volt hel csak menni lehetet a tömeggel nem szeretnék még egy ilyen hozzászólást te kis kocka buzi

  16. Aki ezt a cikket írta az mekkora ratyiiiii!!! Úristen!

    1. Nem tudom hogy mi a fészkes fene faszát kerestél te szombat este amikor mindenkit udja hoyg a Busójárás vasárnap van.A szombat péntek az csak tényleg azért van hogy aki messziről jön annak érdemes legyen itt lennie 1-2 nappal előtte.

    2. a Busójárást tényleg ne a Lola sátrában keresd hanem a főtéren
    Ha jövőre elmernél jönni akkor vasárnapra gyere,de akkor se csak estére hanem már délelőtti órákba legyél az utcán,a felvonulás pedig mindig fél3kor van.

    3. ez a cikk tényleg nagyon felháborító,főleg úgy hogy egy olyan faszfej írta aki tényleg még nem is hallott a Busójárásról, és saját butaságából kifolyólag félreinformálja a többit….

    Üdv: egy mohácsi Busó

  17. hát igen ilyen csóringert szombaton busójárás:D mikor volt ilyan írd már meg nekem szerintem te ne gyere el jövőre mert nem megfogdoslak hanem jól megtaposlak és a buzogányommal agyonverlek. Ez itt nem azért van hogy a pesti bunkók eljöjjenek ide koncertezni ez egy MOHÁCSI hagyomány!! tehetünk mi róla hogy az árusok Gyrost árulnak?? most mit áruljanak neked??? csak halászlét meg lencskegulyást?

  18. kis ízelitő: http://www.borlasoft.hu/mohacsinfo/busojaras.htm

    http://belsoseg.blog.hu/2007/02/19/breaking_buso <— Winkler Robi blogjából…neki volt esze,nem szombat estére jött

    Amúgymeg: A Busójárást 2009-ben február 19. és 24. között rendezi meg a város, a fő látványosságot jelentő farsangvasárnap február 22-ére esik.

    és youtube-on is nyugodtan rá lehet keresni arra hogy Busójárás…

  19. Amúgy a busójárás erejét az is mutatja hogy a busók már most készülnek és szervezkednek, pl most lett kész az új álarcom

  20. ….és nem véletlen akarja az UNESCO a szellemi világörökség részévé tenni a mohácsi Busójárást..

  21. Igazad van boga meg Viktor!!!! Miért kell abba beleszólni amihez nem is ért az ember?????? Ezt nem vágom hogy miért kell hülyeségeket beszélni olyanról amit szerintem azt sem tudja mikor van meg hogy mi ez egyántalán…nah mindegy akkor is nektek van igazatok!!!! Csak hajrá:D

  22. ííígy van, védjük meg a busójárást:D:D

  23. esetleg akkor vedd szádra a BUSÓ szót, ha tudod mit jelent!!!
    s csak akkor véleményezd!!!
    de engem ilyen “városi nemtudomka köcsög” mint jelen esetben –

    -Interrogator- nem tud meghatni….

  24. igazad van ilyen bolondot szombaton busójárás

  25. bazmeg ilyen hülyéket…:D
    ti tényleg voltatok akkora barmok, hogy szombaton mentek busójárásra??
    ezeket a faszokat…:D amúgy igaza van itt az embereknek, NE POFÁZZATOK BELE OLYANBA AMIHEZ NEM ÉRTETEK… és igen 2009-ben február 22-én (vasárnap) lesz a nagy buli NAPKÖZBEN!!! tehát ezeknek a cikk író buziknak üzenem hogy VASÁRNAP már délelőtt legyetek kint hülyék… busójárás ide vagy oda azért a cikkben a Szülővárososmat is firkálják… ez volt benne a legnagyobb túlzás… Mit keres egy kép a dominóról? Ember a fiatalok körében az egyik legnépszerűbb hely… a cikkírók ne akarjanak velem találkozni a fesztiválon, mert nem járnak jól… :) HAJRÁ MOHÁCS!!!

  26. felháborítóak…. Ja és mellesleg megjegyzem, hogy a Busójárás nemsokára VILÁGÖRÖKSÉG lesz… akkor mégsem lehet akkora “póruljárás”… pfffff szégyen ez a cikk…

  27. ja és utolsó adatok szerint a 2008-as Busójáráson a 25 000 mohácsi lakoson felül megközelítőleg 100 000 látogató volt… télleg üres volt a város…:)

  28. hát szombaton lehet:D de vasárnap dugik volt az 1000 csak a pestiek mennek szombaton busójárásra ami egy mozgó mohácsi szokás nem dátomhoz van kötve!!! és mindig vasárnap és kedden van nincs olyan h szombaton

  29. de kedden ne is jöjjenek ilyen parasztok a kedd az a MOHÁCSIAKÉ :D

  30. és fent az 1000et úgy értem h 100%

  31. Hát az tény h busójáráskor sokan vannak rengetegen… ezt meg se cáfolnám…DE.. azért nézzetek körül Mohácson olyankor mikor nincs busójárás …. olyankor mi van ? “Valóban csend és hullaszag”Fiatalság számára semmi de szó szoros értelemben SEMMI nincs na ez az amit senki sem vonhat kétségbe …. Mohács kihalt (szórakozás terén)…

  32. Teljesen egyetértek ezzel cikkel!
    Csicska Mohácsiak csak azért nem értetek egyet mert nektek csak csak ez a kis szar ünnepségetek van :D SZÁNALMAS busók jól leisszák magukat aztán meg molesztálják a nőket, nem zavartatják magukat hiszem úgy se látszik az arcuk hisz jelmez van rajtuk…
    unalmas az egész “ünnepség” ha lehet ezt annak hívni tipikusan mohácsi
    lehívnak két szánalmas “előadót” akiket páran ” sztároknak” hívnak ami nagy tévedés mert ezek nem azok.. No Thanks pedig egy szánalmas banda akik lemásolták a szintén szánalmas és buzis, undorító tokio hotelt.
    nem is beszélve a sok cigányról aki mohácson él, maradjatok csak ott ne mennyetek más városba!!

  33. Mohács??? Mi ez ??? vicc :D annak látszik …Számalom ami ott megy akinek van esze le se megy oda vagy elmegy onnan … nem rosszindulatbol…busójárás pedig tényleg csak a kiéhezett fasz*knak jo mert itt kiélhetik magukat … való világban már nem tehetnék meg… Egyáltalán nem arról szól már a dolog amiröl kéne … nem lehet elmenni mert össze vissza vernek meg elöknek a földre vagy éppen még a bugyid alá is benyul a rohadt köcsög tapló mocskos állatok… nem számit h nő vagy … semmi nem számit ezeknél… ennyiii a nagy igazság…

  34. Teljesen egyetértek ezzel cikkel!
    Csicska Mohácsiak csak azért nem értetek egyet mert nektek csak csak ez a kis szar ünnepségetek van :D SZÁNALMAS busók jól leisszák magukat aztán meg molesztálják a nőket, nem zavartatják magukat hiszem úgy se látszik az arcuk hisz jelmez van rajtuk…
    unalmas az egész “ünnepség” ha lehet ezt annak hívni tipikusan mohácsi
    lehívnak két szánalmas “előadót” akiket páran ” sztároknak” hívnak ami nagy tévedés mert ezek nem azok..
    No Thanks pedig egy szánalmas banda akik lemásolták a szintén szánalmas és buzis, undorító tokio hotelt.
    nem is beszélve a sok cigányról aki mohácson él, maradjatok csak ott ne mennyetek más városba!!

  35. igazad van valaki

  36. te valaki azért okosabban beszélj áruld el hol laksz te hogy ilyen nagyra vagy magaddal??? talán pesti bunkó vagy? azokról nem is érdemes beszélni akkora taplót ésd a cigányok csak elmondom h a legjobb barátom is az és sokkal rendesebb mint egy fehér igaz vannak bunkó cigányok de akkor nézzél körül a 8. kerületbe vagy más városba mindenhol sok a cigány és mivan ha megfogdossák a lányokat az összes vigyorog biztos mert nem tetszik neki és nem mindenki csak fogdosni megy van 1 2 bolond aki csak azért de nem mindenki.

    ui Mohács csicska hely?? te hol laksz? áruld el nekem te tapló geci

  37. anonimus te biztos egy akkora kocka vagy nem férsz ki a garázsajtón…Busójárásra nem a no thanks miatt kell jönni nem fogod fel?és tényleg akinek nincs belelátása a dolgokba az inkább hallgasson a picsába…a cigányokról meg annyit hogy tényleg sok van,de vannak normális cigányok is,amúgy meg nem nagyon van olyan város illetve település ahol nincsenek,a Busójárás meg egy szent dolog,vagy az nem tetszik hogy megfogdossák a lányokat?? hát kéremszépen nem mindenki buzi és nem pesten tobzódik a meleg méltóság napján, amugy a lányok élvezik az biztos,csak az ilyen sznobok nem értik hogy mi van

  38. jah tényleg elfelejtettem hogy még vissza vagytok maradva, kultúra nálatok nem igazán létezik halász lét esztek halászlével és azt sem hiszem hogy a legtöbb lánynak tetszik, amelyik nek meg tetszik annak meg már régen lehetett valakije vagy nagyon rusnya és örül hogy valaki hozzá ér
    jah és BOGA gratulálok az új barátod hoz sok sikert majd tegyél fel valahova közös képet hogy jót röhögjek de nem akarom bántani a buzikat, szerintem te nem csak itt nem tudsz rendesen beszélni hanem az életbe se lemerem fogadni hogy szakmunkás képzőbe vagy szakközépbe jársz vagy jártál hogy ilyen gyökér vagy ha egyáltalán jártál valahova általános iskola után:D te utolsó mohácsi cigány
    igen pesti vagyok és? rózsadombon lakok és? 320 nm es családi házba és ?
    attól ti mohácsiak csicsskákvagytok

  39. ez a baj veletek pestiekkel(tisztelet a kivételnek) hogy lenézitek a vidéket csak mert nem génkezelt kajákat esznek és valamihez értenek is..és asszem kultura terén Mohács előrébb van mint a nemtommhányadik kerületed,abban biztos vagyok

  40. egyébként voltál valaha Busójáráson? vagy csak megint úgy pofázol hogy nem is tudod miről beszélsz

  41. te anonimus geci 1x megyek el pestre te kis buzifelvonulás szervező te mondod h sok a cigó néz körül már a 8 kerbe te fasszopó csicska 320nm lakásod van? igen ilyen nagy már a buzik gyülekezetének a törzs helye?? gyertek el még 1x busójárásra úgy elverünk titeket h többet ilyet nem írsz mert egyesével vagdosom le az újjaidat meg fogsor átalakításra is felkészülhetsz!

    CSICSKA PESTI BUZI FELVONULÓ!

  42. jaj a kemény kis buzi mohácsi 2 ember hozok aki elrakja az egész bandád csicska

  43. gyere le te kis CSICSKA nagyon kemény vagy de busójáráskor nem volt ekkora a pofád mert nem halottunk h nem tetszik és amúgy csak azt a szót ismered h csicska?? hát persze h igen mert te is az vagy!!

  44. Hát igen nagy az Isten állatkertje és alacsony a kerítés… van ez így!Sajnos!
    Senkinek sem kötelező busójárásra menni ha nem akar maradjon otthon a picsáján!

    Jézusom azt sem tudod mi a lényege a busójárásnak!!! Ha tudnád nem így beszélnél róla…

    De látom ez a csicskázás nagyon megy neked! Jobbat nem tudsz?:D
    Neked édesanyád csak ezt tanította? Eléggé szánalmas…
    Majd ha egyszer felnősz -amit nem nagyon hiszek- akkor beszélgethetünk!

  45. jaj milyen osztás egy olyan sráctól aki a cigány fiukra bukik
    ki akarna egy mohácsival beszélgetni? kénytelen vagyok hozzátok lealacsonyodni hogy felvilágosítsalak titeket hogy szar városba éltek de maradjatok csak oda illők vagytok

  46. Igazán???
    Törődj inkább magaddal!!! Már ezzel is sokat segítenél!:)

    Még hogy lealacsonyodsz hozzánk…mégis ki vagy te? A jó Isten? Nem hinném!!
    Kicsit nagy a képernyőd… öcsi!

  47. Hallod anonimus!

    Nem veszed észre magad hogy mennyire leégeted magad az emberek előtt.Csak sajnálni tudlak.Szerintem aki látta hogy milyen csicskaságokat írogatsz kiesik otthon a székből a gépe elől.Szánalmas kis csicskalelkű vagy.Nem tudom hol laksz, de a leves szöveged alapján valami pesti kis kutya lehetsz.Ha meg nem tetszik a poklade akkor nem kell lejönni rá..ennyi.Nem ismered a busójárás hagyományait de fikázod az egészet.
    Ha meg le is jössz akkor menjél csak tombolni a fesztiválsátorba a No Thanks-re.Az ugyis neked veló.Biztos ott van valahol az értelmiségi szinted.:D:D:D xD
    Szánalmas vagy…. :S

  48. Hello mindenki !!

    Most találtam meg a cikket Rastaman jóvoltából és már az első mondat elég volt ahhoz, hogy felhúzzam magam..

    Na akkor tisztázzunk pár dolgot:
    Mohácsi vagyok.Tény és való, hogy szórakozás és egyéb lehetőségekben nem épp a leggazdagabb város, de én szeretem ezt a várost.
    Én legalább nem névtelenül írok mint itt egyesek (anonimus, még a nevében is benne van, hogy nincs is neve) és büszkén vállalom, hogy mohácsi vagyok.
    Pesti és egyéb nagyvárosi “parasztok” (mert az írásodból azonnal le lehet venni, hogy milyen szinten vagy és még te fikázol másokat) ide jönnek, hogy itt keménykedjenek mert azt hiszik ők civilizáltabbak…

    Hát könyörgöm, bármikor amikor megfordulok Pesten, de bármelyik másik nagyvárosban is, ahova csak nézek csövesek, kéregetők, cigányok, kínaik (nem mintha zavarnának) és akkor te jössz itt a kultúrával meg az überPestimensch teóriáddal.
    a Busójáráson meg igen előfordul, hogy emberek kicsit túl lőnek a célon és felöntenek jól a garatra, de Pesten mindennap látni részeg embereket fényes nappal is.

    a másik meg mi az, hogy örülünk, mert csak ez az egy fesztiválunk van???
    nektek mennyi van? melegfesztivál, augusztus 20. és több nem is jut eszembe… (ja és az aug. 20-ról is csak annyit, hogy egy nagy giccsparádé az egész, ahol csak a pénz számít és még akkor is megtartják ha hurrikán közeleg…mint nem is olyan rég.csak azért mert hatalmas pénz van az egészben.) ez kérlek szánalmas….ja és nem is említettem még a rendszeres tüntetéseket a városban (megjegyezném hogy az MTV székház ostrománál mohácsi és más baranyai rendőrök segítették a puhány pestieket….) de ezek nem ide tartoznak, de te kezdted a becsmérlést hát akkor tessék…
    majdnem elfelejtettem mondani, hogy mohácson ott van még a Nemzetközi néptáncfesztivál, Nepumuki Szt. János ünnepe, babföző verseny stb stb. mely igazi kúlturális program és rengeteg embert vonzz ide évről-évre…

    na szóval te pesti gyerek máskor kétszer gondold át mit írsz, mielött fröcsögni kezdesz….rózsadomb, 2 gyerekkel elintézem a fél várost, hát ezek nagyon szánalmas dumák.Minél nagyobb az arcod, annál kevesebb van mögötte.

    Üdv: mohácsi Busó, Kolompos csoport :D

    köszönöm, hogy elolvastad :D

  49. Helló!
    Nos, aki ismer engem az tudja, hogy imádom a Busójárást (értsd: világ életemben mohács környéki voltam, most már moháccsi vagyok). A pesti marhák csak fogják be mert mégegy olyan kibaszott szennyes, cigányokkal teli, büdös, bűnöző várost mint budapest mégegyet nem találsz kis hazánkban. Húsz éve még ki lehetett menni ott az utcára éjszaka, de ma már kettőt lépsz és kirabolnak a fekák. Na ne haragudj, mohácson ilyet NEM találsz…
    Namármost… a busójárás magyarország legszebb, legszentebb hagyománya. A busók marha jó fejek, és nagyon bírom őket… van 1-2-3-4-5-6 ismerősöm akik busónak öltöznek be minden évben.
    Akinek nem tetszik a busójárás az ne anyázzon, főleg ne ENNYIRE mint ez a kis geci állat aki a cikket írta, amire kommentelek. DÖGÖLNÉL MEG! Anonimus te egy seggfej vagy, valaki10 te egy lószarrugdosó paraszt vagy, nyomába sem érsz EGYETLEN BUSÓNAK SEM! Körülbelül ennyit akartam elmondani. …. további pálinkás jóestét.

  50. Heloka!

    Már ne is haragudj, de nagyon felháborító vagy!! Én egy mohácsi lány vagyok, és minden évben kinn vagyok amióta élek, és nem értek még soha ilyen atrocitások, lelki gyötrelmek, mint téged – de lehet, hogy bennem van a hiba, vagy abban a több tízezer emberben, aki velünk ünnepel minden télen.
    Ja és mégvalami: nehogy már a néptáncot, meg a zenei fellépéseket egyszerűen “zenéstáncos murinak” nevezzük, mert ez azért már sok! Ezek az együttesek hónapokig tartó kő kemény munkája van ezek mögött a műsorok mögött. És ti, vízfejű pesti sznobok, akik ilyeneket írtok rólunk nem tudjátok, hogy a busók is mennyit dolgoznak azokon a maszkokon, ruhákon, szekereken és egyéb járműveken, amiket ti leszóltok! Ennyit értek, mert persze a sörsátor az első, az egyetlen ismert dolog annak, aki a betondzsungelből jött Emberek közé — mert ide nem a koncertekért kell jönni, hanem a KULTÚRÁÉRT és a SZÓRAKOZÁSÉRT, ami ez esetben éppen ez a sok “zenéstáncos muri”: a kóló, a sokac hagyományok, a busó-, és néptáncok!

    Köszönöm, hogy meghallgattatok.
    (L) Mohács

  51. ha szerintetek pest szar olvassatokHazánk fővárosa, közel kétmilliós lélekszámú közigazgatási, ipari, kereskedelmi, közlekedési, oktatási, kulturális, művészeti és sportcentrum, Magyarország leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja. A Duna partján fekszik. A pesti oldal tengerszint feletti magassága 100-150 méter, a Budai-hegyek legmagasabb pontja 529 méter.

    Buda, Pest és Óbuda egyesítését 1872-ben mondták ki. 1950-ben további települések csatlakoztak hozzá (Újpest, Kispest, Nagytétény), így jött létre Nagy-Budapest. Területe 525 km2. Csodálatos fekvésű város.

    A Budai-hegység nagyrészt mészkőből és dolomitból áll, karsztvízben, barlangokban gazdag. A karsztvizek források alakjában törnek a felszínre szinte az egész partvonalon. Ezek a hévizek adják annak a világhírű fürdőkultúrának az alapját, amely már a rómaiak idejében elkezdődött és a törökök idejében fejlődött ki.

    Budapest a világ fürdőkben (Gellért-, Rudas-, Rác-, Lukács-, Széchenyi-, Margitszigeti Thermál és Király-fürdő) leggazdagabb fővárosa.

    Hat nagyobb sziget tartozik a fővároshoz: a Margit-sziget, az Óbudai- és a Csepel-sziget, valamint a Palotai-, a Nép- és a Háros-sziget.

    Történelmi emlékekben egyik leggazdagabb a Margit-sziget, amely több szigetből állt, de a Duna szabályozásakor feltöltötték. Már a rómaiak idején álltak rajta épületek: a XIII. században a premontreiek Szent Mihály-kolostora, valamint a domonkos rend kolostora épült fel, ahová IV. Béla király lánya, Margit és apácanővérei költöztek be.

    Ezek az épületek a törökök idején elpusztultak. A sziget különleges természeti adottságainak, sport-, fürdő- és szórakoztatólétesítményeinek, hatalmas fáinak, jó megközelíthetőségének köszönhetően a budapestiek kedvelt pihenőhelye. A budai és a pesti oldallal két híd köti össze: a Margit híd és az Árpád híd.

    Ezenkívül még hét hídja van a fővárosnak (az északi vasúti összekötő, a Lánc-, az Erzsébet, a Szabadság, a Petőfi, a Lágymányosi és a déli vasúti összekötő híd).

    A város építészeti öröksége közel kétezer éves. Az ókori Aquincum maradványai Óbudán kerültek elő. A Flórián tér helyén állt Aquincum légiós tábora, a XIII. századtól kezdve pedig a királyi vár, amely később a királynék vára lett. A polgárváros a mai Szentendrei út mentén épült. A környező villákból az ún. Herkules-villa maradványai és mozaikjai a mai Meggyfa utca 19-21-ben tekinthetők meg.

    Buda és Pest várossá fejlődése a XII-XIII. századra tehető. Ekkor Buda központja Óbuda volt. Amikor a tatárok kivonultak az országból, megindult a Várhegy betelepítése. Déli részén ma is látható a XIV. századi várból az István-torony.

    Nagy Lajos király 1347-ben Visegrádról Budára helyezte át udvarát, s ekkor kezdődött a palota és védelmi rendszerének közel két évszázados építése. Zsigmond király díszes palotája gótikus stílusban épült. A Friss-palota és a nyitott, árkádos díszudvar 1419-ben már állt.

    Mátyást 1458-ban választották királlyá, aki jól szervezett hadsereggel, központi hatalommal és hatalmas vagyonnal rendelkezett. Európa legfényesebb palotáját építtette fel, udvara a humanista kultúra otthona lett.

    1526-ban a törökök kirabolták a palotát, s a kincseket elszállították. 1541-ben ismét elfoglalták Budát. 150 éves uralmuk alatt elsősorban az erődrendszert építették, így a palota lassan pusztulni kezdett. Felrobbant a lőportorony, tűzvészek pusztítottak.

    1686-ban felszabadult Buda. Mária Terézia uralkodása alatt a magyar rendek követelésére felépült a palota (1749-1770), amely a nádor székhelye lett.

    1806-ban megépült a Sándor-palota. A vár a 48-as szabadságharcban ismét megrongálódott. A palota átépítését a kiegyezést követően, 1881-ben kezdték meg, hatalmas kupolát építettek.

    A II. világháborúban az épület és teljes berendezése tönkrement. A helyreállítást megelőzően régészeti kutatásoknak vetették alá. Ma a főváros legjelentősebb kulturális központja: a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Történeti Múzeumának kiállításai láthatók benne, valamint itt kapott helyet az Országos Széchenyi Könyvtár.

    A Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templom építése 1250-ben kezdődött, és közel 20 évig épült. 1309-ben itt koronázták meg Károly Róbertet. Nagy Lajos építtette a Mária halálát ábrázoló kaput (1370). Zsigmond király 1424-ben itt fogadta a bizánci császárt.

    Mátyás király 1460 körül oratóriumot építtetett, és itt tartották az esküvőjét.

    1541-ben a törökök teljesen elpusztították. 1686-ban a ferencesek, majd a jezsuiták kapták meg. A mai Mátyás-templom Schulek Frigyes tervei szerint alakult ki (1874-1896). Városképi megjelenését növeli az 1901-ben épített, neoromán stílusú, festői kialakítású Halászbástya.

    Széchenyi István gróf kezdeményezésére 1839-ben kezdték meg a Lánchíd építését, Tierney William Clark tervei szerint, Adam Clark vezetésével. 10 év alatt készült el. 1857-ben az Alagút, 1870-ben a Sikló is megépült. A Lánchidat a II. világháború alatt a visszavonuló németek a többi híddal együtt felrobbantották. Felavatásának centenáriumára, 1949. november 21-ére újjáépítették.

    A XIII. század második felére Pest is nagy, gazdag várossá fejlődött. A városfalak közt királyi ház állt és plébániatemplom, 1233-ban pedig a domonkosok kolostora. A tatárok elvonulása után csak romok maradtak. IV. Béla helyreállította a közbiztonságot, és megindult az újjáépítés. A pesti telepesek kiváltságlevelét megújította, és birtokszerzési lehetőséget adott a polgároknak.

    A török uralom után is a helyreállításra törekedtek. Az első jelentős épületet, az Invalidus-palotát (a mai Városház u. 9-11.) 1716-ban kezdték el építeni, de csupán három szárnya készült el. Felépült (román kori templom alapjaira) a belvárosi plébániatemplom (1725-1739, barokk), a szervita templom (1725) és a Klarissza kolostor (1729), a ferencesek háza és temploma (a mai Ferenciek terén, 1727-1743), a pálosok kolostora és temploma (ma: Egyetemi templom).

    A XVIII. század első évtizedében felépült a Városháza. Pest a XIX. század elejére gazdasági és kulturális centrum lett. 1808-ban a király elfogadta a Szépítési Tervet, amelynek értelmében nagyszabású városrendezésre került sor: csatornázásra, útépítésre, bontásokra, parcellázásra. Létrejött az Orczy-kert, 1817-ben a Városliget (régen Városerdő), a világ első tervezett közparkja, valamint a Népliget, a pesti oldal legnagyobb parkja. A Belváros polgári, egyházi, oktatási negyeddé, Lipótváros gazdasági központtá alakult. Teréz-, Ferenc- és Józsefváros is gyorsan fejlődött. Felépült a Megyeháza (klasszicista, 1804), de mai formájában csak 1838 és 1841 közt készült el. A XVIII. századi újjáépítés során a török épületek többnyire eltűntek, a romokat, az épületmaradványokat beépítették, és egységes, barokk városkép alakult ki.

    A XIX. században a klasszicista stílus vált uralkodóvá. Felépült a Ludovika, a Deák téri evangélikus templom, a Kálvin téri református templom (1816-1830). A Magyar Nemzeti Múzeumnak, az ország legnagyobb gyűjteményének alapját Széchényi Ferenc, Széchenyi István édesapja vetette meg 1808-ban. Kétemeletes, klasszicista épület, 1837 és 1848 között készült el. Oszlopos főbejárata fölött a timpanont allegorikus szobrok díszítik. A főbejárat mögött az előcsarnok, a kupolás tér és a főlépcsőház következik. A mennyezeten és az oldalfalakon Lotz Károly és Than Mór képei láthatók.

    A Szent István-bazilikát (klasszicista és neoreneszánsz), Lipótváros egyik legjelentősebb épületét, Hild József tervei szerint 1847-ben kezdték építeni. Hild halála után Ybl Miklós vette át a munkáját, aki a kupola azonnali áttervezését javasolta. 1868-ban a kupola összedőlt. Módosítás után 1890-ben készült el, Kauser József tervei vezetésével (96 m magas). 1858 és 1865 között a Redoute és a Német Színház helyén épült fel a Pesti Vigadó, Feszl Frigyes tervei szerint. A világháborúban megrongálódott, de helyreállították.

    A Dohány utcai zsinagóga (romantikus, bizánci mór, 1854-1859), a világ legnagyobb zsinagógája, helyreállítása napjainkban fejeződött be (benne: Zsidó Múzeum). A Magyar Tudományos Akadémia épülete (neoreneszánsz, 1862-1864) Stüler, berlini építész munkája. Az Operaház az ország legnagyobb, legszebb színháza. Építése 1875 őszén kezdődött, Ybl Miklós tervei szerint, neoreneszánsz stílusban, és 1884-ben fejeződött be. Az 1980-as években felújították. Ötszintes nézőtere fölött Lotz Károly falfestménye látható. Az elegáns, díszes épület Ybl legjobb alkotása.

    Az Eötvös Loránd Tudományegyetem épülete 1882-ben készült el, Steindl Imre alkotása, eklektikus stílusú. A Keleti pályaudvar (1884) Fekete János nevéhez fűződik.

    1885-ben elkezdték az Országház építését Steindl Imre tervei szerint. 1904-ben készült el. Főhomlokzata a Dunára néz. A Kossuth tér felőli főbejáraton, az “Oroszlános” kapun keresztül Lotz Károly képeivel díszített lépcsőház vezet a 96 m magas kupolaterembe, ettől jobbra és balra két önálló szárnya van, az annak idején alsó- és felsőházzal működő Országgyűlés számára. Az épület 268 m hosszú, kétemeletes, csipke finomságú tornyokkal, hatalmas ablakokkal. A homlokzatot 88 szobor díszíti. A magyar állami élet központja.

    Az Iparművészeti Múzeum magyaros szecessziós, pirogránit díszítésű, kétemeletes épülete 1893 és 1896 között, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint készült el, a mai Néprajzi Múzeum – eredetileg Kúria – pedig Hauszmann Alajos tervezésében, 1896-97-ben, eklektikus stílusban. Az ország fennállásának ezeréves évfordulójára megnyitották a földrész első földalatti vasútját az elegáns, emeletes épületekkel beépített Sugárúton, a mai Andrássy úton. Felette a kocsiutat fakockákkal burkolták.

    A Sugárút lérehozásának gondolata Andrássy Gyula nevéhez fűződik. Az utat lezáró Hősök terén, középen áll a Millenniumi Emlékmű, történelmünk nagyjainak alakjaival. Oldalt a Műcsarnok (1895), az ország legnagyobb kiállítási csarnoka, vele szemben a Szépművészeti Múzeum (1900-1906) látható, mindkettőt Schikedanz Albert és Herzog Fülöp tervezte. A tér tulajdonképpen a Városliget kapuja.

    Mögötte épült fel 1896-ra a Vajdahunyad vára Alpár Ignác tervei szerint; 1904 és 1908 között végleges anyagokkal újra megépítették. A vár a történelmi Magyarország híres műemlékeinek részleteit, stílusait ábrázolja, magyar építészeti, stílustörténeti múzeum. Nevét az erdélyi Vajdahunyad váráról vett részletek alapján kapta (benne: Mezőgazdasági Múzeum).

    A Ligetben 1866-ban létesítették a Fővárosi Állat- és Növénykertet; 1910-ben készültek el a Kós Károly és Zrumerszky Dezső által tervezett pavilonok. A Gundel étterem, a Vidámpark, a Széchenyi fürdő, a kellemes sétautak, a tó, télen a műjégpálya a szabadidő eltöltésének nagyszerű lehetősége.

    Gyönyörű fővárosunk látnivalóit szinte lehetetlen mind felsorolni. Válogatásunkat csupán kedvcsinálónak szántuk.
    Isten hozta Budapesten!

    I. kerület

    Az I. kerület Budapesten, a Duna jobb partján, Budán fekvő kerület, 26500 lakossal.

    A főváros kerületei között nem véletlenül az első, itt született meg a hajdani város, évszázadokon át a budai Várhegyen volt az ország központja. Az önkormányzat a Várkerület elnevezést használja.
    A budai Vár mellett a kerület része a Víziváros és a Krisztinaváros, valamint a Tabán és a Gellért-hegy északi része is.

    Legfontosabb látnivalói: a Batthyány tér, Bécsi kapu, Budavári Evangélikus templom, Halászbástya, Mátyás-templom, Nemzeti Táncszínház, Országos Levéltár, Szentháromság-szobor, Sándor-palota, Sikló, Budavári Palota, Várszínház, Pince és barlangrendszer, Citadella.
    A kerület múzeumai: Aranysas Patikamúzeum, Budapest Történeti Múzeum, Hadtörténeti Múzeum, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Tabán Emlékkiállítás és Dokumentációs Központ, Zenetörténeti múzeum, Mátyás templom gyűjteménye.

    II. kerület

    A II. kerületet Budapest 1873-as egységesítésekor Buda egyes külvárosaiból: a Vízivárosból, az Országútból és Újlak egy részéből, illetve a hozzájuk tartozó, akkor még lakatlan külterületeiből hozták létre, majd 1950-ben Pesthidegkút községet és a III. kerülettől a Törökvész út, a Szépvölgyi út és a Gückler Károly út közötti, a XII. kerülettől pedig az Ördögárok és a Budakeszi út közötti sávot is idekapcsolták, a Csalogány utcától délre eső részét azonban ugyanekkor az I. kerülethez csatolták.

    A II. kerület harminchárom kis városrészből áll. Egyrészt van egy nagy folyója, vannak hegyei, erdei, vannak falusias és világvárosias részei. Másrészt történelmi emlékek a neander-völgyi ember idejéből, a római korból, de találtak itt honfoglalás kori sírokat, majd idetelepült az egyetlen magyarországi alapítású szerzetesrend, s idejárt mulatni Mátyás király, hagytak itt emléket a törökök.

    Látnivalók: Gül baba türbéje, Lukács Fürdő, Király Fürdő, Újlaki plébániatemplom, Nyéki vadászkastély, Szent Flórián-kápolna, Zsigmond téri Szentháromság-szobor, Öntödei Múzeum, Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, Bartók Béla Emlékház, Veres Péter Emlékház, Bárdos Lajos Múzeum.

    III. kerület

    Óbuda-Békásmegyer, Budapest III. kerületének mai közigazgatási határai 1950-ben alakultak ki. Ekkor lett a kerület része az addig önálló Békásmegyer és a hozzátartozó Csillaghegy. Lakóinak száma közel 150 ezer.

    Madártávlatból a kerület dominánsan lakónegyed. A lakótelepek mellett azért kirajzolódnak a közelmúlt nagy ipari létesítményei: a Hajógyár, a Golberger textilgyár, a Gázgyár épületei és a régmúlt emlékei is.

    A római kori Aquincum maradványai, a két amfiteátrum a polgárváros romjai, a későbbi korok műemlék épületegyüttesei a Duna-parton, az Árpád híd budai hídfője körül és a Kiscelli dombon. A kerületet alkotó települések történelme számos szálon összefonódik az őskortól napjainkig. A meghatározó szerep Óbudának jutott, amely 2000 éves várostörténeti múlttal rendelkezik. A Lajos utca végén, a legrégebbi középkori házban, a Budapest Galéria kiállításai fogadnak, vele szemben a valamikori zsinagóga klasszicista épületében gyönyörködhetünk. A Kiskorona utcában középkori kolostor romjai és az Óbudai Társaskör hangversenyei fogadják a látogatót. A híd felé sétálva barokk műemlékegyüttes a Péter-Pál katolikus templom és környezete fogad, ahonnan a Dunára és a Margitszigetre látunk.

    A Flórián tér felé véve az irányt, a református templom pincéjében megtekinthetjük a középkori királynéi vár romjait. Az aluljáróban régészeti kiállítás tájékoztat a római kori örökségről. Itt vannak a katonai nagy fürdő feltárt romjai, amelyeket kétszáz éve csodál Európa.

    A Fő tér, a főváros egyik legszebb tere. Ékessége a barokk Zichy kastély. Itt van a századelőn épült Városháza is. Múzeumok, kiállítóhelyek vonzzák a látogatókat: az Óbudai Múzeum helytörténeti-, játéktörténeti- és népművészeti kiállításai, a Victor Vasarely -, a Varga Imre, a Kassák Lajos múzeumok és a Pincegaléria. A Flórián térről a Vörösvári úton végighaladva, balra megpillantjuk a Kiscelli dombon a barokk trinitárius templomot és kolostort. Ide a Kiscelli Múzeum és a Fővárosi Képtár kiállításai, hangversenyei miatt érdemes a Margit kórház mellett a dombra felgyalogolni. A Szentendrei úton balra megpillantjuk a kisebbik, polgárvárosi amfiteátrumot, jobbra az Aquincumi Múzeumot, amelyet Európa harmadik legnagyobb összefüggő romkertje vesz körül.

    A vízi sportokra vágyók a Római-, Pünkösdfürdő, Csillaghegy strandjait, csónakházait, sporttelepeit, üdülőit keresheti fel. A Dunán közlekedők ismerik az Óbudai sziget jacht-kikötőjét, ahol megpihenhetnek egy dunai kirándulás közben, s alacsony vízálláskor a római helytartói palota maradványait megcsodálhatják. Az utóbbi években rendezett nemzetközi koncertek miatt fiatalok ismert szórakozó helye lett az Óbudai sziget, mint Diák sziget.

    A kerület híres a jó vendéglátásáról is, bár a század eleji hangulatos óbudai kiskocsmák száma megfogyatkozott, de megmaradt egy-két nagy múltú vendéglő, amely ma is átcsalogatja a pestieket Óbudára, vagy a budai Hegyvidékre és a Duna-partra szórakozni.

    IV. kerület

    Újpest (Budapest IV. kerülete) a Duna bal partján, Pest északi részén található.

    Területe 18,8 km2, lakóinak száma mintegy 110 000 fő. A magyar főváros északi kapujában száztizennégy éven át önálló község volt. Az Újpest elnevezést nyomtatásban először 1838-ban írták le. Az önálló községi szervezet alapítólevelét 1840-ben adta ki gróf Károlyi István. Újpest 1870-re az ország legnagyobb lélekszámú községe lett kb. 10 000 lakossal és jelentős iparral. 1907-ben “rendezett tanácsú” város rangjára emelték, első polgármestere dr. Ugró Gyula volt. A később már megyei jogú várost 1950. január 1-jével csatolták Budapesthez.

    Az egykor bőr-, fa-, textil- és vegyiparáról híres városrész ma is jelentős cégek gyárainak ad helyet, ilyen például a Tungsram és a Chinoin.

    A városrész kiemelkedő irodalmi alakja többek között Babits Mihály költő és Kaffka Margit író, akik itt tanítottak. Újpesten élt és alkotott Berda József költő is. Építészeti nevezetesség a Víztorony és a Városháza épülete. Újpest helytörténeti gyűjteménnyel, színházzal és galériával is rendelkezik.

    V. kerület

    Belváros-Lipótváros Budapest V. kerülete. A Belváros Pest ősi városmagja, helyén az őskorban is volt település, itt alakult ki a Duna egyik fontos átkelőhelye. A fokozatosan fejlődő város az évszázadok során többször elpusztult, de az újjáépítések során egyre szépült, egyre gazdagodott.

    Az 1838. évi árvíz után a “Szépítő Bizottmány” igen sokat tett a korszerű városkép kialakítása érdekében. A város ekkor klasszicista arculatot kapott. Ebben az időszakban épült a Deák téri evangélikus templom, a Vármegyeháza és a Lánchíd.

    A reformkorban e városrész kávéházaiban, vendéglőiben találkoztak a politikai, irodalmi, tudományos élet szereplői (Duna-parti Kremnitzer Kávéház, Pilvax). A XIX. század második felének és a századfordulónak rohamos fejlődését jelzik az ekkor épült hidak és nevezetes épületek is: a Ferenc József híd (ma Szabadság híd), az Erzsébet híd, az Akadémia épülete, a Parlament, a Gresham-palota.

    A Belváros kerületéhez 1950-ben csatolták a Lipótváros Szent István körútig nyúló területét. Az V. kerület, a Belváros ma is a szellemi, a politikai és kulturális élet, valamint az idegenforgalom központja. Önkormányzata azon munkálkodik, hogy mind az itt élők, mind az idelátogatók otthon érezzék magukat.

    VI. kerület

    Pest terjeszkedése a XVIII. században tovább folytatódik, és a volt mezőgazdasági területek benépesülnek, 1777-től a Terézváros nevet viseli. Városrendezési tervét Hild János készíti el, 1805-ben.

    A Király utca, Városligeti fasor az akkori városrész tengelye, fő közlekedési útvonala. A Terézvárosi plébániatemplom copfstílusban épült, 1801-1811 között, Kasselik Fidél tervei szerint. Főoltára Pollack Mihály munkája, a csillár a régi pesti Vigadóból származik.

    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola palotája 1904-1907 között épült, szecessziós stílusban. A bejárat felett Liszt Ferenc szobra áll, melyet Stróbl Alajos alkotott, a homlokzaton a zene történetét ábrázoló domborművek, Telcs Ede munkája. A nagy hangversenyterem emeleti előcsarnokát a Művészetek Forrása freskó díszíti, Körösföi K. Aladár alkotása. A nagy előadóterem 1200, a kicsi 400 ember befogadására alkalmas.

    Az Andrássy út megvalósításának fő támogatója Andrássy Gyula miniszterelnök volt, tervezője Ybl Miklós, 1884-re készült el.

    Az Állami Operaház Ybl Miklós fő műve, 1875-1884 között épült, neoreneszánsz stílusban. Építészeti megoldásai, belső díszítése vetekedett az akkori idők nagy operaházaival. Minden termében jelen van Stróbl Alajos és Lotz Károly keze nyoma. A homlokzatot zenei témájú szobrok, a kocsifelhajtó két oldalát Erkel Ferenc és Liszt Ferenc szobrai díszítik. A főbejáratnál kovácsoltvas kandeláber világítja meg a kocsifelhajtót, az előcsarnokot márványoszlopok tartják, boltozata aranyozott, rajta Székely Bertalan és Than Mór freskói láthatók. A nézőtéri bronz csillár 3 tonnás, a mennyezeten Lotz Károly freskója, görög istenekkel az Olümposzon.

    Az Operaházzal szemben, egy 1883-ban épült ház áll, a Drechsler palota. Pártos Gyula és Lechner Ödön tervezte neoreneszánsz stílusban. A Jókai téren Jókai Mór, a Liszt Ferenc téren Ady Endre szobra található, Stróbl Alajos ill. Csorba Géza alkotása.

    Az Oktogonon túl, az Andrássy út 67. szám alatt volt a régi Zeneakadémia, Liszt Ferenc irányításával. A neoreneszánsz stílusú sarokház 1877-1879 között épült. Az Andrássy út 69. szám alatt a régi Műcsarnok épületét 1875-1877 között emelték. Az előcsarnokban Lotz Károly freskója. A Kodály köröndön lévő négy szobor Vak Bottyán, Zrínyi Miklós, Szondi György és Balassi Bálint emlékét őrzi.

    A Kodály köröndön nyílt meg a Kodály Zoltán Archívum, abban a házban, ahol a zeneszerző 1924-1967 között lakott és dolgozott. A gyűjtemény kéziratokat, kottákat, leveleket tartalmaz, valamint a zongoráját.

    Az Andrássy út 103. szám alatt található a Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum. Hopp Ferenc, a híres Ázsia-kutató, az államnak ajándékozta házát és gyűjteményét. Ez alapozta meg a múzeumot, melynek gyűjteménye Kína és India ajándékaival tovább bővült. Itt található hazánk legnagyobb kelet-ázsiai könyvgyűjteménye.
    A Múzeumhoz tartozik a Városligeti fasorban található Kína Múzeum, melyben állandó kiállítást láthatunk.

    A Nyugati tér négy út kereszteződésénél helyezkedik el, itt áll a Nyugati pályaudvar. Eredetileg az 1846-ban átadott első magyar vasútállomás állt itt, innen indult az első vonat Vác felé. Az üvegcsarnokot De Serres Ágoston, a vasszerkezetet Gustave Eiffel tervezte, 1874 -ben. 1877-ben készült el az akkor technikai bravúrnak számító épület.

    A Nagymező utcába letérve több színházat és szórakozóhelyet találunk, köztük a pesti Moulin Rouge mulatót.

    VII. kerület

    Ez a városrész Erzsébet királynéról kapta nevét, 1882-ben. A nagyszámú zsidó lakosság miatt több zsinagóga épült itt.

    A Király-Rumbach-Sebestyén-Dohány-Akácfa utca által határolt városrész az egykori gettó területe volt, 1944 után. 1945 januárjában sikerült felszabadítani és felszámolni a gettót.

    A Dohány utca és a Wesselényi utca találkozásánál épült Európa legnagyobb zsinagógája 1854-1855 között, Ludwig Förster tervei alapján, mór stílusban. A tervezésben Feszl Frigyes is közreműködött. A hagymakupolás két torony közötti homlokzat legszebb dísze a rózsaablak. Az alatta lévő héber felirat Mózes könyvéből való idézet. Az épület vörös és fehér téglával van burkolva, kerámiadíszítéssel kombinálva. A tóraszekrény és a szószék kialakítása Feszl Frigyes tervei szerint valósult meg.

    A Wesselényi utcai szárnyában helyezkedik el, az Országos Zsidó Vallási és Történeti Gyűjtemény, mely Európa leggazdagabb zsidó vonatkozású gyűjteménye. A Dohány utcai oldalon a Zsidó Múzeum található. A kertben látható a Holocaust Emlékmű, acélból és gránitból, melyet Varga Imre tervezett.

    A Dohány utca és az Erzsébet körút sarkán áll a neoreneszánsz stílusú New York palota. A négyemeletes épület 1891-1895 között épült, Hauszmann Alajos tervei alapján. Az épület földszintjén működött az irodalomtörténeti jelentőségű New York kávéház. Itt gyűltek össze a Nyugat folyóirathoz tartozó írók és költök (Ady, Babits, Molnár, Krúdy, Heltai). A kávéház freskóit Lotz Károly és Mannheimer Gusztáv készítették. A II világháború során súlyosan megrongálódott épület ma megint eredeti szépségében áll az érdeklődők rendelkezésére.

    Az Erzsébet körút 29-33. számú épülete ma a Madách színházé, mely egy egykori mulató átépítésével jött létre. Az épület homlokzatát 15 bronzszobor díszíti.

    A Wesselényi és az Izabella utca kereszteződésénél, a Hevesi Sándor téren található a Nemzeti Színház, mely már régóta ideiglenes jelleggel működik itt, a volt Magyar színház épületében.

    A Városligeti fasor elején, geometriai formákkal díszített református templom áll, tervezte Árkay Aladár. A református templom neogótikus stílusban épült. Az oltárt Benczúr Gyula Három királyok köszöntése című festménye díszíti.

    A Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumhoz tartozik a Kína Múzeum, mely bemutatja Kína iparművészetét és annak több ezeréves fejlődését.

    VIII. kerület

    Józsefváros Budapest egyik legrégibb kerülete a közelmúltban ünnepelte 225. évfordulóját. Lakosainak száma meghaladja a nyolcvanezret. Elnevezését a polgárok kérelmére II. József trónörökösről kapta.

    A városrész dinamikus fejlődése az 1800-as években indult meg. 1837-ben felépült a Nemzeti Színház, 1847-ben a Nemzeti Múzeum, 1865-ben a régi képviselőház. A mágnások és a gazdag polgárok előkelő bérházakat építettek, a mai József körútig terjedő területen kialakult a belső Józsefváros, a palotanegyed.

    Az 1838-as pesti árvíz után újjáépítették a kerület középső részét, itt lakott a kispolgárság és az iparosok nagy része. Az Orczy útig felnyúló területen élt a lakosság szegény rétege. Szinte felsorolhatatlan azoknak az épületeknek a száma, amelyeknek csodájára lehet járni. (Wenckheim palota, Eszterházy palota stb.) A város gyöngyszemét jelenti a híres Füvészkert és az Orczy kert.

    A klinikákon több mint száz éve folyik orvosképzés, gyógyítás. Műszaki képzés a Kandó Kálmán, valamint a Bánki Donát Főiskolán. Itt működik az országnak oly sok híres embert adó Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. A kerületben pezsgő kulturális élet folyik. A fejlődésnek új irányt ad a Corvin mozi és a Szigony utca között 9 hektáros területen kezdődő tömbrehabilitáció.

    A városrészben sétáló utcával, patakkal, pihenőparkokkal kialakított lakóövezet jön létre. Így példaértékűen megvalósítható az új, korszerű, modern és a múlt értékeinek egészséges ötvözete.

    IX. kerület

    Ferencváros a főváros IX. kerületének régi-új neve.

    A Pest városkapuin kívül emelt városrész 1792-ben I. Ferenc trónra lépésének alkalmából kapta nevét. 1879-ben Pest, Buda és Óbuda egyesítésével a kialakult Budapest kerületei közül a IX-es sorszámot kapta az akkor már a mai kiterjedésével azonos városrész. A főváros jellemző, sugaras-gyűrűs szerkezetének két “sugara” az Üllői út és a Soroksári út (ill. Duna-part) határolja, az egyes gyűrűk mentén pedig eltérő, kifelé haladva egyre kevésbé városias beépítésű egységekből épül fel.

    A Belső-Ferencváros a Vámház körút és a Ferenc körút közti rész a legrégibb, leginkább városias terület. A Középső-Ferencváros a Ferenc körút és a Haller utca közötti terület. A Haller utca sokáig a város határa, egyben árvízvédelmi vonala, a Soroksári út és a Vágóhíd utca menti terület a malmok és egyéb, mezőgazdasággal kapcsolatos ipari tevékenységek területe volt, lakóházakkal keverten. A Külső-Ferencvárosban a József Attila lakótelep a főváros egyik legrégebbi és legbarátságosabb lakótelepe.

    Főbb látnivalók a kerületben: Ferencvárosi Főplébánia Bakáts téri temploma, Iparművészeti Múzeum, Kálvin téri református templom, Nagyvásárcsarnok, Nemzeti Színház, Művészetek Palotája, Örökimádás templom, Páva utcai zsinagóga, Ráday utca, Szent Cirill és Metód pravoszláv templom, Szent Vince plébániatemplom, Holokauszt Emlékközpont.

    X. kerület

    A főváros X. kerületét, Kőbányát a korabeli történeti feljegyzések szerint IV. Béla csatolta Pest városához 1244-ben, Kőér néven. Pestnek Kőbányához való jogát 1703-ban I. Lipót erősítette meg.

    Kutatások szerint a híres Rákos mezei országgyűlések színhelye a mai Kőbánya területével, ill. annak egy részével esett egybe. A település kőfejtéssel kapcsolatos múltját a föld alatt meghúzódó hatalmas – részben még feltáratlan – pincerendszer őrzi.

    A mai Kőbánya területén a szőlőművelés, majd a sörgyártás és végezetül a vízimalmok, vízimolnárok tevékenysége volt meghatározó.
    A kerület területén találhatjuk a főváros, Budapest mértani középpontját.

    Napjainkban is számottevő az élelmiszeripara, a sörgyártás és gyógyszergyártás. Megvalósulóban van az új városközpont kialakítása, az Örs vezér terének, valamint az Éles sarok és környékének teljes korszerűsítése. A városközpont egyedülálló látványossága a Lechner Ödön tervei alapján 1899-ben épült Szent László Templom, ill. a Szent László tér másik oldalán a millecentenárium évében elhelyezett szoborkompozíció, Szervátiusz Tibor szobrászművész alkotása. Különleges látványossága a kerületnek, a címerben is látható Csősztorony, mely a már említett szőlőműveléssel kapcsolatos emléke Kőbányának.

    További információk, érdekességek a kerületről a http://www.kobanya.hu weboldalon olvashatók.

    XI. kerület

    A kerület Buda déli kapuja, az ország nyugat-európai átmenő autóforgalmának a kivezetője. Négy híd köti össze a pesti parttal, van egy félszigete, roncshajó kikötője, továbbá a Kelenföldi pályaudvaron keresztül ide fut be a dunántúli vasútvonalakon közlekedő vonatok többsége.

    A Gellért-hegy déli lábától a Dunaparton, a Budapesti Műszaki Egyetem épületei húzódnak egészen a Petőfi hídig. A mérnökképzés az 1635-ben alapított egyetemen belül 1782-ben indult meg, majd 1872-ben Magyar királyi József Műegyetem néven egyetemi rangra emelték. 1945-ben kapta jelenlegi nevét.

    Az egyetem tömbjétől nyugatra, a Villányi út 25. szám alatt találjuk a Ciszterciták Szent Imre Plébánia templomát. A kéttornyos, neobarokk épület 1938-ban épült, a kapu felett a ciszterciták védőszentjeinek szobrai láthatók. A templomban őrzik István király fiának, Imre hercegnek ereklyéit.
    A Villányi út nyugati végénél a sziklás Sas-hegy emelkedik, mely természetvédelmi terület. Szakmai vezetéssel látogatható.
    A Villányi úton visszakanyarodva, a Kosztolányi Dezső téren a Feneketlen tó környezetében helyezkedik el a Budai Park Színpad. A Budaörsi-Alkotás-Hegyalja út találkozásánál az úgynevezett BAH csomópontnál lép ki a városból az M1, M7, E60, E71, E75 számú autóút.

    Szabadság híd – Az eredeti hidat Ferenc József néven, 1894-1896 között építették Feketeházy János tervei alapján. A II. világháború alatt súlyosan megrongálódott. A háború befejezése után elsőként építették újjá, ekkor kapta mai nevét.
    A régi díszítőelemeket megtartották, az ívek csúcsait egy-egy turulmadár díszíti. A pillérkapuk tetején királyi címerek találhatók.

    Megkezdődött az új metróvonal építése is, amely a város többi részével köti majd össze Újbudát, egyúttal várhatóan enyhítve főútvonalainak zsúfoltságát is.

    XII. kerület

    A budai hegyvidék egyik legszebb része a Szilágyi Erzsébet fasoron át közelíthető meg a legkönnyebben a tömegközlekedési eszközökkel.

    Az út elején találjuk a fogaskerekű vasút alsó végállomását. A vasút 1874-ben épült, gőzmozdonnyal vontatták, majd 1929-ben villamosították. 1890-ben a Szabadsághegyi végállomás után a vonalat meghosszabbították, az új végállomás a Széchenyi-hegy lett. A fogaskerekű vasút Városkút nevű megállójánál lévő forrás vízét már 1500-ban felhasználták a budai vár ivóvízellátására. Az égetett agyagból készült vízvezetéket a későbbiek folyamán felújították, de a modern vízmű megépítésével már nem használják.

    A Szabadsághegyi végállomásnál több múlt században épült nyaralót találunk, így az Eötvös utca 12-ben, valamint a Költő utca 19-ben, mely Báró Eötvös József, illetve Jókai Mór pihenőhelye volt.
    A Széchenyi kilátó aljában áll Széchenyi István szobra, melyet Stróbl Alajos készített 1891-ben. A fogaskerekű vasút Széchenyi-hegyi végállomásától pár percre van a Hűvösvölgyből induló, 1948-1950 között épült Úttörővasút. Egyik állomása, a budapestiek kedvelt kirándulóhelye a Normafa. Elnevezése egy öreg bükkfától származik, az alatt énekelték 1840-ben a Norma című opera nagyáriáját. A fa már elpusztult, de a hely megőrizte nevét.

    A Zugligetről a Disznófő forrás mellett mindenkinek a Libegő jut eszébe, mely egyenesen a János-hegyre viszi a kirándulókat.

    A XII. kerületnek szerencsére sikerült a régi korok emlékeit, hangulatát sok helyütt megőriznie. A múltja iránt érdeklődők bármerre is induljanak a kerületben mindig a múlt egy-egy szeletével találkozhatnak. A Déli pályaudvartól öt percre a Kis-Sváb-hegy oldalában a Bírák és Ügyészek telepe áll, melynek hangulatos villaépületeit, melyek tervezése Árkay Aladár nevéhez fűződik. A nem kerületi lakosok a kirándulóhelyek mellett a Krisztinaváros és a Németvölgy legforgalmasabb helyeit ismerhetik leginkább.

    A XII. kerülethez tartozik a Moszkva tér egy része, a látványos Postapalotával egyetemben, az Alkotás utca, valamint a Böszörményi út. A BAH csomópont közelében a Gesztenyés kertben áll a Kongresszusi Központ, mely minden igényt kielégítő rendezvényközpontként üzemel. Kerületi fenntartásban több közművelődési intézmény várja a kultúra iránt érdeklődőket. A régi, világhírű MOM üzem egyetlen eredeti állapotában megmaradt, ma már műemléknek számító épületében működik a XII. kerületi Művelődési Központ, egy patinás villaépületben a svábhegyi Jókai Klub, a Virányosban egy csendes utcában a Virányosi Közösségi Ház, a Böszörményi úthoz közel a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, és a Krisztinavárosban a Hegyvidék Galéria.
    Az 1940-ben megalapított XII. kerület napjainkban is hű marad a történelmi gyökerekhez, és ápolja a turizmushoz, valamint a gazdag szellemi élethez kötődő hagyományait. A kerület folyamatosan újítja fel és adja át a nagyközönségnek a kerületi fontosságú épületeket, helyszíneket. Az elmúlt években újult meg többek között az Erzsébet-kilátó, a Barabás-villa, a Városkút forrásháza, vagy a Királyhágó tér.

    XIII. kerület

    1930-ban Budapestet 14 közigazgatási területre osztották, ekkor került a XIII. kerülethez: a III. kerületből a Margitsziget, az V. kerületből (Lipótváros): 1. Vizafogó, 2. Kikötő-dűlő, 3. Népsziget. A VI. kerületből (Terézváros) átadott részek: 1. Lőportár-dűlő, 2. Erdő-telek, 3. Felsőbikarét, 4. Angyalföld (Napföld).

    Már Anonymus krónikája óta vannak emlékeink. A pesti síkságnak ez a része számos, kisebb-nagyobb szigetből álló vadvízország volt, ami a római korban biztosította Aquincum jó védhetőségét (Transaquincum). Rákos mezeje nem a mostani Rákos síkján keresendő, hanem Angyalföld területén. Így láthatjuk Mikoviny 1737-ben kiadott térképén is.

    Az első Árpád-házi királyok alatt Angyalföld királyi birtok volt. Szent István király Angyalföld egy részét az esztergomi érseknek adományozta. A mai Rákospatak környékén a leghíresebb XVII.-XVIII. századból fennmaradt emlékeink között van az Ördögmalom, amelynek működésére már a római korból vannak régészeti bizonyítékok.

    A ma használatos Angyalföld elnevezés eredetileg a Rákosmező egy részére vonatkozott. Használata az 1800-as évek elejére vezethető vissza, németből (Engelsfeld) tükörfordítással keletkezett.

    Angyalföld újkori kialakítása a XIX. század első felében indult meg. A század második felében egyre fokozódó ütemben iparosodott. A XX. század elejére már a főváros egyik legjelentősebb ipari körzetévé vált, és az is maradt az 1980-as évek végéig.

    Műemlékek: Domonkos rendi kolostor romjai (XIII. sz), Ferences templom maradványai (XIII. sz. vége).

    Jelentős közművelődési intézmények: Angyalföldi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény, Láng Művelődési Központ

    XIV. kerület

    Budapest egyik pesti kerülete, népszerű neve Zugló. Közepes méretű, területe 18,13 km², közel 120 000 ember otthona. A belvároshoz való viszonylagos közelsége ellenére nagy része zöldövezet.

    A területet mocsár és erdő borította. Itt terült el Rákos mezeje, ahol 1286-tól 1540-ig az országgyűléseket tartották. A fejlődő Pest innen termelte ki a fát, így a terület kopárrá vált. Később mezőgazdasági művelés alá vették, és csak az 1800-as évektől indult el az építkezés.

    A kerület északnyugati részén terül el a Városliget, mely múzeumoknak, kiállításoknak és szórakoztató létesítményeknek ad helyet: Szépművészeti Múzeum, Fővárosi Állat és Növénykert, Műcsarnok, Vidámpark, Közlekedési Múzeum, Mezőgazdasági Múzeum, Repüléstörténeti és űrhajózási kiállítás.

    XV. kerület

    Budapest XV. kerülete három nagy egységből áll: Rákospalota, Pestújhely és a legifjabb Újpalota. Történelmét tekintve az Árpád-korig eredeztethető vissza, a XVIII. században Pest közelsége virágzó kertkultúrát bontakoztatott ki, az 1846-tól meginduló Pest-Vác vasút pedig kiemelt nyaralóhellyé tette Palotát.

    Ma közel 90 ezer lakosával Budapest egyik kiemelkedő “vállalkozó” kerülete a nagy bevásárló és kereskedelmi központjai által.
    Kiemelt események a kerületben: május Pestújhelyi Napok; június Palotai Napok; június Újpalotai Napok; szeptember Mobilitási Hét; október Benkőtelepi Napok; november ANNO Művészeti Hét.

    XVI. kerület

    Budapest XVI. kerülete a Szilas-patak két partján, a Pesti-síkság és a Gödöllői-dombság találkozásánál terül el.

    A régészeti leletek tanúsága szerint a korai kőkortól élnek emberek ezen a területen. A cinkotai evangélikus templom régészeti feltárása, valamint a Timur utcai sírleletek értékelése alapján tudjuk, hogy a magyarok a XI. század második felében telepedtek le itt. Cinkota – beleértve a mai Mátyásföld és Sashalom területét is – több, mint 950 éves település. Rákosszentmihály és Árpádföld területén a tatárjárás előtt – és nem bizonyítottan – után is, Nemes és Nagyos viszonylag kicsiny magyar falvak voltak ezen a területen.

    Úgy Cinkota, mint Szentmihály, amennyire a korabeli leírásokból következtetni lehet, az 1259-től, mint királyi adomány a Nyulak-szigeti Domonkos rendi apácák tulajdona lett. Ez a királyi adománylevél Cinkota első írásbeli emléke. Szentmihályról, mint monostorról egy 1320-ból fennmaradt jegyzék szól, de Szentmihály faluról egy 1335-ös periratban olvashatunk.

    A mai Mátyásföldnek a Kerepesi úttól délre eső részét 1887-től fokozatosan a Kunkel Imre és Paulheim József által vezetett Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete vette meg és nagy telkeken, széles utakkal, közművekkel csodálatos villanegyedet alakítottak ki.

    Az ősi Cinkotából és Szentmihály faluból, egy ideig pusztából, egy új város épült fel, melynek talán egyetlen igazi célja, hogy egy békés és kulturált kertváros legyen.

    A kerület látnivalói: Cinkotai evangélikus templom 1705. barokk-gót; Cinkotai római katolikus templom 1757. barokk; Gizella-kastély 1790. ; Ó-Mátyásföld villanegyede; Mátyásföldi víztorony, ma lakóépület (26 m magas); Naplás tó és környéke természetvédelmi terület (150 ha), Szilas patak mesterséges felduzzasztásából keletkezett vízügyi létesítmény, közkedvelt horgászparadicsom.

    XVII. kerület

    Budapest főváros XVII. kerülete ma kilenc településrészre tagozódik, úgymint: Akadémiaújtelep, Rákoscsaba, Rákoscsaba-Újtelep, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákoskert, Rákosliget, Madárdomb és Régiakadémiatelep.

    Ezek többsége XX. századi új településrész, közülük kettőnek, Rákoscsabának és Rákoskeresztúrnak századokra visszanyúló a történelme. Rákosliget és Rákoshegy a XX. század elején Rákoskeresztúrból váltak ki és lettek önálló községek. Rákoskeresztúr és Rákoscsaba egykori határa ma is jól látható a térképen, pedig már sok évtizeddel ezelőtt teljesen összenőtt a két település (a határ az Ároktő utca és a Tápióbicske utca mentén halad). Mindkét ősi település a Rákos-patak, illetve az annak mentén húzódó hadi és kereskedő (borostyán)út mellé települt. A Rákos-patak völgye – mint azt a gazdag régészeti lelőhelyek is tanúsítják – évezredeken keresztül fontos kereskedelmi útvonal volt, amely mellett a réz-, bronz- és vaskorban is laktak emberek.

    A főváros legnagyobb kiterjedésű kerülete (54,83 km2) ma is fejlődik, újabb és újabb külterületi földek válnak az urbanizáció áldozatává, a város szerves részévé. Máig megmaradt azonban, s reméljük még sokáig kerületünk büszkesége lehet a védett Merse-mocsár, ritka növény- és állatvilágával. A költöző madarak pihenőhelyét is biztosítja zöld szigetként a főváros kétmilliós lélekszámú kő-, beton- és aszfaltrengetegében.

    Kiállítóhelyei: Erdős Renée-Ház; Czimra Gyula – Laborcz Ferenc Emlékház; Csekovszky-gyűjtemény; B. L. Terem. Művelődési házai: Dózsa, Csekovszky Árpád, Rákoskerti, Rákoscsabai és Rákoshegyi. Ezeken kívül aktívan üzemel a Rákoshegyi Bartók Zeneház és a Gózon Gyula Színház is.

    XVIII. kerület

    Pestszentlőrinc – Pestszentimre területe már a honfoglalás idején lakott volt, legkorábbi ránk maradt írásos említése XIV. századi oklevelekben található.

    Mayerffy Xavér Ferenc (akiről az ország egyetlen nemzetközi repülőtere nevét kapta) a XIX. század elején mintagazdasággá fejlesztette az itt kialakított majort.
    1814-ben, a Napóleon legyőzése után Bécsben ülésező nagyhatalmi konferencia vendégei látogatást tettek Pest-Budán. Ez alkalomból katonai parádét rendeztek Szentlőrinc pusztán. A porosz, orosz, Habsburg uralkodó a mai Gilice tér környékén emelt kilátóról (Gloriette) szemlélte az eseményeket. Maga a kilátó a második világháború során elpusztult ugyan, de nevét ma is őrzi a szomszédságában kialakított településrész.
    A kilátóval közel egy időben épült a kerület egyetlen műemlék jellegű épülete, a barokk kápolna is.
    A Kispesthez tartozó lőrinci telkeket a politikai és tudományos élet vezető személyiségei vásárolták meg pihenő, nyaraló helyként. Villája volt itt báró Eötvös Loránd politikus-fizikusnak, aki itt kezdte meg híres szabadtéri torziós inga kísérleteit, Puskás Tivadarnak, a telefonhírmondó és a telefonközpont feltalálójának, Margó Tivadarnak, az örökléstan kutató biológusának, gróf Lónyay Menyhért pénzügyminiszternek, aki elérte, hogy 1875-ben kialakították a Cegléd-Szolnok vasútvonalon “Puszta Szent Lőrinc Nyaraló” vasútállomást, mely által könnyen megközelíthetővé vált az új település. Adottságai miatt ipari létesítmények is megjelentek a környéken. Elsősorban téglagyárak, kavicsbánya, később textilüzem, hordó-, szalagszövő-, kocsilámpa gyár.
    1910-ben Pestszentlőrinc önálló nagyközséggé alakult, 1936-tól már megyei városi rangot kapott. Ekkor létesült gimnáziuma, épült meg a vásárcsarnok, s kezdődött meg a repülőtér építése (mely azonban csak 1950-től szolgálja a polgári repülést).

    Az új városközpont kialakítása eredményeként már látható az EU-szabványoknak is eleget tevő vásárcsarnok, s a környezetében épülő lakások.
    A kerületben egyetlen műemlék található, a kerület névadójának emelt Szent Lőrinc kápolna. Grassalkovich Antal építtette az 1760-as években barokk stílusban, a hozzávezető diagonális Kápolna út tengelyében. (A mai Margó Tivadar u. végén.) 1830 körül klasszicista stílusban átépítették.
    A kerület további látnivalói: Masterfil Pamutfonóipari Vállalat (víztorony); klasszicizáló kúria; Dohnányi Ernő zeneiskola, volt Tündér-kert vendéglő; Gyermekotthon, volt Kuszenda-villa; Általános iskola, volt Karmelita árvaház; Hargita tér Fadrusz János: Feszület
    Jegenyefasor Pestszentlőrinc vasútállomás; Kossuth Lajos tér 2-4. iskola; Rudawszky utca 2. volt Liget mozi; Üllői út 462. strand öltözőépülete, egykori Lövészegylet Székháza (Zila Kávéház Krisztina Cukrászda);
    Városház utca 32. villa; Karinthy Frigyes gimnázium, tervezője: Kertész András, 1986-ban Nívódíjat kapott érte.
    Az ipari emlékek közül említésre méltó: Lakatos úti új víztorony. A Kossuth téren 1998-ban avatták fel az 1848-as emlékművet. A kerületben mintegy 40 emlékmű található.

    Külön figyelmet érdemel a Ferihegyi Légikikötő, mely a főváros és az ország egyetlen nemzetközi repülőtere.
    A Ferihegyi felvételi épület tervezője ifj. Dávid Károly. Az építkezés a háború miatti megszakításokkal 1942-47-ig tartott (Az épület különlegessége, hogy légifelvételről egy kiterjesztett szárnyú madárnak látszik.)

    XIX. kerület

    A 131 éves városrész, a 9,38 négyzetkilométer területtel rendelkező, közel 70 ezer lelket számláló Kispest a főváros délkeleti részén fekszik. Városrészei: Wekerle-telep, Kispest Lakótelep, Kispest Kertváros, Felső-Kispest, Hagyományos Kispest.

    A mai Kispest és környéke a 18. sz. közepétől a 19. sz. közepéig a gödöllői Grassalkovich-uradalom Szentlőrinci majorsági központjához tartozott.
    Kispest 1871. június 11-étől önálló kisközség lett. A község akkori vezetői bekerítik a házakat, járdaépítésbe fognak, fásítanak, az utcákat világítással látják el. 1885-ben Kispest és Szentlőrinc határvonalán indul el a lajosmizsei vasut. 1900-ban megindult a “villanyos”, villanyvilágítást egy évvel később kapott a község.

    1908-ban megkezdődhetett a kispesti munkás- és tisztviselőtelep építése, melyet rövid időn belül dr. Wekerle Sándor miniszterelnökről és pénzügyminiszterről Wekerle-telepnek nevezett el a nép.
    1950. január 1-jén csatolták Kispestet Budapesthez.

    Kispest kulturális intézményei: Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény, Kaszinó, Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház, Kispesti Tudásház, Vigadó Galéria – Nagy Balogh János kiállítóterem, Skoda Éva Műterem-Galéria.

    XX. kerület

    Pesterzsébet a Kis-Duna partján terül el.
    Az első településnyomok a kora bronzkorból származnak, és a kelták jelenlétét (Kr.e. II. és I. évszázad) bizonyítják, majd az avarok települtek itt le és szórványosan maradtak fenn honfoglalás kori leletek is. Az első írásos emlék a századi monostor alapító levele 1067-ből említi Gubacs falu nevét. A községalapítást 1870. június 14-ére datálják. Az alapítók Erzsébet királyné nevét kívánták felvenni, mely névadást a királyi család elfogadott, sőt Erzsébet királyné anyagilag is támogatta az új települést. A másik jelentős település – mellyel később egyesült – a szomszédságban hasonló telekeladások során jött létre, mely a Kossuthfalva nevet vette fel Kossuth Lajos hozzájárulásával. Községházat 1882-ben állítottak az erzsébetfalvaiak közadakozásból, a mai Kossuth utca, Széchenyi utca sarkán. 1897. április 13-án Erzsébetfalvát nagyközséggé nyilvánították. 1906 nyarára felépült az új községháza, Hegedűs Ármin és Bőhm Henrik tervei alapján, szecessziós stílusban.

    A városháza előtt álló Kossuth-szobor Horvay János és Fügedi Richárd alkotása, 1909-ben állították, közadakozásból. Avatási ünnepségén Kossuth fia, Kossuth Ferenc is jelen volt. A mai Szent Erzsébet téren az egykori piac helyén épült fel ugyancsak a 20. század első évtizedében a Szent Erzsébet plébániatemplom, neogótikus stílusban. Freskóit később, 1937-től kezdte el festeni Nagy Sándor a gödöllői művésztelep festőművésze. 1924. január 1-jétől a települést várossá nyilvánították, Pesterzsébet néven. 1950. január 1-jén Pesterzsébet Soroksárral egyesülve, mint Budapest XX. kerülete működött. 1995. január 1-jétől Soroksár Budapest XXIII. kerületeként levált Pesterzsébetről.

    Az újjáépített városháza előtti tér és a sétálóutca, a “KOSUTI” a helyiek kedvelt találkozóhelye. Itt kapott helyet Erzsébet királyné és Petőfi Sándor szobra, itt csobog a szökőkút, és itt van a legfiatalabb korosztály játszótere is, nyáron, péntekenként itt szól a térzene. Kicsit távolabb a Széchenyi utca torkolatánál a “legnagyobb magyar” mellszobra látható. A Szent Erzsébet téren megújult külsővel a Szent Erzsébet plébániatemplom található. Az előtte lévő szépen kialakított parkban helyezték el Erzsébet királyné emlékkövét és Kaszab Károly Anyák szobra című alkotása is itt áll 1933 óta, mely egykor az Ifjúsági Vöröskereszt tagjainak adományaiból készülhetett el, és a világ első anyaszobra. Az újabb alkotások közül a templom bejárata előtt álló Árpád-házi Szent Erzsébet szobor és dombormű érdemel említést. Az utóbbi években került sor az Emlékezés terének rendezésére. Az 1956-ban elesettek emlékét az egykori kopjafa helyén 2006 óta márvány obeliszk jelzi. A két világháború hősi halottai és a bombázások civil áldozatai emlékét egy másik, 2004-ben felállított emlékmű őrzi a szépen kialakított parkban.

    A város állandó fejlődését mi sem bizonyítja jobban, mint az új lakások, lakóparkok építése. A patinás régi házak és középületek felújítása, rendben tartása is folyamatos. Évről-évre korszerűsödik az idén 90 éves Csili Művelődési Központ is. Az intézmény a Pesterzsébeti Múzeummal, a Gaál Imre Galériával és a 2006-ban megnyílt Rátkay-Átlók Galériával a kerület kulturális életének alakítói. Szintén 2006-ban nyitotta meg kapuit a Pesterzsébeti Jégcsarnok, melyben nemzetközi versenyeket is rendeznek. Jó ütemben halad az uszoda építése, amely a tervek szerint 2008 év végére készül el.

    XXI. kerület

    Csepel a pesti síkság, a budai hegyek és a tétényi fennsík találkozásánál, a Csepel-sziget északi részén helyezkedik el. A 84 ezer lakosú kerület 1950. január 1. óta tartozik a fővároshoz. Korábban város, előtte az ország egyik legnépesebb faluja volt. A település fejlődésében meghatározó történelmi esemény volt a Weiss-testvérek által 1892-ben alapított töltényszerelő műhely, a későbbi Csepel Művek, valamint az 1928-ban megnyitott Csepeli Nemzeti és Szabadkikötő, amely a Duna-tengerhajózás központja.
    Művelődési intézményeink és két zeneiskolánk egész évben igényes és tartalmas programokkal várják az idelátogatókat. A Csepel Galéria és Helytörténeti Gyűjtemény gazdag kínálata képet ad a kerület élénk képzőművészeti életéről és Csepel településtörténetéről. Az Iskola Galéria, mely egyedülálló a fővárosban, a diákok esztétikai nevelését szolgálja. Hagyományos rendezvényeink közül kiemelkedik az április utolsó hetében megrendezésre kerülő Csepeli Napok, valamint az őszi Mária Napi Búcsú. Csepel sportélete közismert, főként a versenysportok olimpiai és országos bajnokain keresztül.
    A Mesterház Étterem és a Pusoma Vendéglő kellemes környezetben igazi gasztronómiai élményt nyújt az idelátogatóknak. Igényes szálláslehetőség a Botel Hotelban található, amely egy elegáns hajószálloda a Soroksári Duna-ágban. A Csepeli strand, amelynek medencéjét egy termálvizes kút táplálja, elismert dél-pesti pihenőhely. Kellemes sétákat lehet tenni a Kis-Duna parton, ahol a horgászok paradicsoma mellett a vízisportok kedvelőinek, de akár sétahajós kirándulásoknak is adottak a lehetőségei.

    XXII. kerület

    Budafok–Tétény a főváros XXII. kerülete, Budapest délnyugati részén fekszik a Duna jobb partján. A ma közel 60 ezres lélekszámú kerület 1950-ben jött létre Budafok város, valamint Nagytétény és Budatétény községek egyesítésével. A fennsík Kamaraerdő melletti, sziklagyepes része, amely számos ritka növény- és állatfaj élőhelye, valamint a Háros-sziget a még érintetlen artéri erdőségével természetvédelmi terület.

    Az újkőkortól kezdve már folyamatosan lakott vidéken az első jelentős emléket a rómaiak hagyták, létrehozva Campona castellumát (Nagytétény), amely a limes egyik jelentős katonai tábora volt. Fontos dunai átkelő lévén folytonos volt a lakosság, s a népvándorlás korából is kerültek elő régészeti leletek. A honfoglalás után Nagytétény területén volt Töhötöm (Teteny) vezér téli szállása. Az ezután már Téténynek nevezett településen IV. (Kun) László 1279-ben országgyűlést tartott a kun kérdés rendezésére. Az oklevelek tanúsága szerint a király és kísérete a Háros (egykor Csúthnak nevezett)-szigeten lévő Csúti premontrei prépostságban szállt meg. A Téténytől északabbra fekvő Csút falun kívül még egy harmadik település is létezett vidékünkön, a mai budafoki fennsikon lévő Kána. Tétény a XV. század második felében élte virágkorát, ekkor már mezőváros (oppidum) volt.

    Budafok, amely új nevét 1886-ban kapta az addigi Promontor helyett, 1926-ban városi rangot kapott. A megszűnt szőlőkultúra folytatásaként a város a XX. században jelentős borászati centrummá fejlődött, ahol a mai napig borászokat is képeznek. 1987-ben Budafok megkapta a „Szőlő és Bor Városa” kitüntető nemzetközi oklevelet. A túlnyomóan kertvárosias jellegű kerület a mai napig is őrzi egykori alkotó településeinek jellegét, amelyekben eleink műemlékek sorát hagyták ránk.
    Látnivalók: Száraz-Rudnyánszky Kastély, azaz a Nagytétényi Kastélymúzeum; Szoborpark Múzeum; Tropicarium.

    XXIII. kerület

    Budapest legfiatalabb kerülete: 1994-ben vált le Budapest XX. kerületéről. Területe megegyezik az 1950-ben Budapesthez csatolt Soroksár nagyközségével.

    A kerület viszonylag csendes, mert a nagy forgalmat lebonyolító utak jelentős része a kerület peremén fut végig (a nyugati oldalon a Soroksári út, a keletin az M5-ös autópálya bevezető szakasza). A leggyorsabb megközelítési mód a Ráckevei HÉV, valamint a Budapest–Kiskunhalas–Kelebia-vasútvonal. Mindkét vasútnak a városközpont közelében vannak a megállói.

    Soroksár település csak 1724-ben kezdett német lakosokkal benépesülni, amikor Grassalkovich Antal tulajdonába került. A 18. század közepe táján lett falu, Mária Terézia alatt vásárjogot kapott és mezővárossá vált. Budapesthez közeli helyzetét kihasználva a fővárossal élénk gazdasági forgalmat alakított ki. Soroksárhoz tartozott Erzsébetfalva és Kossuthfalva, valamint a gubacsi puszta. A második világháborút követően Soroksár német lakosságának javát, összesen 3898 embert kitelepítettek.

    1950. január 1-jétől Soroksár a főváros része lett a XX. kerület kisebbik alkotóelemeként Pesterzsébet mellett. 1992. szeptember 27-én helyi lokálpatrióták kezdeményezésére népszavazást tartottak, ahol döntés született az önálló Soroksárról. Az így létrejött XXIII. kerület 1994. december 11-én választotta meg első képviselőtestületét.

    Soroksár kulturális életének színterei: a Művelődési Ház, a Galéria ’13 Soroksár Kht., valamint a Soroksári Helytörténeti Gyűjtemény.

  52. jah és itt van pár program

    http://www.budapestinfo.hu/hu/event

    (ha nem veszitek észre segítek több oldal van)

  53. na most erre legyél büszke! CSÓRÓ FEJŰ

  54. NAhh Helló elöször is kicsit ez erös müsor, igy véleményt alkotni valamiröl… mert “egyszer” “itt ” voltál… Amugy meg kúlturákról lehetne beszélni… elöször is tanuljál meg helyesen írni… tee.. “mennyetek más városba…”szerintem ez megmutatja a te értelmi színvonalad…ennyi …..aztán alkoss vélemény másról… :Dnah helló

  55. úgy irkálsz mintha mi kötöttünk volna beléd!!! Akadj le rólunk … és tartsd meg a véleményed…!

  56. Először is: Mohácson nem 2 millióan, hanem 20.000.-en laknak, tehát a különbség közel 100-szoros, aminek okán azt lehetne feltételezni, hogy nálatok nagyjából 100 busójáráshoz hasonló rendezvény zajlik egy évben. Ezt én nem tapasztalom. Ami nálatok tömeget mozgat az a sziget kft. által megrendezett sziget fesztivál, a meleg fesztivál, a rendőrdobáló “bulik” (állami ünnepek idején), valamint az augusztus 20.-i ünnepség, ahol milliók százai mennek el mindenféle értelmetlenségekre, nem mellesleg az adófizetők kemény munkával megkeresett pénzéből. A busójárást pedig nem milliókból és nem egy milliós városban tartják. A busójárás a helyi emberek lelkesedéséből, elszántságából, kitartásából kel életre évről évre, és vonzza emberek tízezreit a világ legkülönbözőbb pontjairól. Ez a csodálatos, kulturális értékekkel teletűzdelt hagyomány már akkor is létezett, amikor ti még csak, mint pest, buda és óbuda szerepeltetek a térképen. Sőt Mohács már 1000 évvel ezelőtt is létezett, amikor nálatok még csak egy ócska, sivár pusztaság volt…

    KOLOMPOS-CSOPORT tag

  57. Legyél büszke magadra…kimásoltad a wikipédiából vagy egyéb más helyről Budapest történetét…gratulálok. Bármelyik óvodás megtudja már..
    Magadtól nem tudsz semmi a saját hőnszeretett városodtól le merem fogadni.
    De érdekes amellett, hogy elsuhantál, amit írtam, hogy BP mekkora egy mocskos város, tele mocskos emberekkel…

  58. ja és mellesleg amit linkeltél programajánlót….
    hát azok közül egyik sem tipikus Pestre jellemző kúlturális rendezvény.
    Bodies , reneszánsz kiállítás….bármelyik európai fővárosban, városban meglelhetőek…
    nem tudsz olyat mondani amit ha meghallanak egyből Budapest jut az eszükbe. (kivéve a már említett kúlturszegény pénzorientált Sziget és Aug. 20.)

    A Busójárás pedig egész európában sőt a világon is egyedülálló!
    ennyi

  59. anonimus atttól hogy egy másik oldalról bemásolsz egy rohadt hosszú cikket nem leszel se okosabb se kulturáltabb…

  60. És főleg attól hogy nekünk ezt idedobtad (a hosszú cikket) attól mi nem fogjuk varázsütésre megszeretni budapestet. Viszont mohácsot TOVÁBBRA IS szeretni fogjuk, a Busójárással együtt.

  61. így van Bischof

  62. hát igazatok van qrvára oksonak érezheti magát beírta a google-ba h budapesti rendezvények huha ezt még egy 4 éves gyerek is tudja írjál fejből ne csak internetről azt se tudod mik azok csak bemásolod?? azon a rendezvényen se voltál még ott lehet az se tetszene akkor mienk másolod be????!!!! szerintem itt jó pár ellenséget szereztél magadnak mohácsra többet ne gyere. És ez a Ku-Klux-Klán ezt ide merted írni? tudod mi volt az bazzeg amikor a négereket üldözték… nem is sorolom még miket csináltak és te ezt egy mohácsi busójáráshoz hasonlítod?????

  63. Hellóka!

    Ezen az anonimus-on csak nevetni tudok.Akkora csíra lehetsz.Csak csatlakozni tudok a többiekhez….fogtad beírtad a Google-be hogy budapesti rendezvények és bemásoltad ide a fórumba.Hát ehez csak gratulálni tudok….ennyire telik tőled, te pesti kis patkány.Én szeretm Mohácsot, szeretek itt élni, és minden évben be is öltözök….
    HAJRÁ MOHÁCS, HAJRÁ POKLADE, HAJRÁ KOLOMPOS-CSOPORT!!! =)

  64. csá rastaman hallod iwiw-w van a kolompos csoportnak?:)

  65. iwiw-e elírtam

  66. csoki!ja van iwiw-ünk

  67. köszi mi haverokkal most akarunk csoportot alakítani csak nevet kell ki találnunk:) csak már sok név foglalt

  68. és mi a nevetek iwiwen? kolompost kerestem már

  69. Busórájderre tippelek

  70. talált viktor! =)

  71. :D busórájder öcsém,busórájder!

  72. írd be Valér az ismerőseim közé hogy busó aztán kidobja

  73. Hehe… Rastaman te nem a Haraszti vagy?:D

  74. tuti :D a bigmatt meg sztem a Máté

  75. már most várom a Busójárást,csak fene lassan megy az idő

  76. ja baszki:D és nekem még álarcomat megkell tervezzem!:D azé nézelődök iwiwen meg h milyen csoportok vannak mert most csinálunk!!:D jókis trabibólxd

  77. De érdekes ez az anonimus ilyekor miért nem ir ide…?!?!mert nem tud mit… mert jogos a felháborodás, hogy teszi magát itt a csíra linkjével…:D istenem….:D

  78. hallod ebbe gokárt féleségbe milyen blokk van? komár? v mi? mer faszán megan csinálva

  79. Valér ha a Rájderra gondolsz akkor kint van a magamról részben az iwiwjén
    de idézem:

    -125 köbcentis motor (MZ)
    -LADA váltó
    -KOMÁR motor tankja
    -Lada fékrendszer, kormányszerkezet,futómű
    -a ventillátor(ami a motor hűtésére van) MTZ traktorból való, valamint a mechanikus hőfokmérő óra is MTZ
    -az utánfutó kerekei PANNÓNIA motoron gördültek egykor
    -az ülés pedig egy jó öreg TRABANTON szolgált valaha…

  80. mivan itt?ez nem társkereső oldal:D

  81. xd nem vagyok hozzá szokva h iwiwen vannak kommentféleségek:D faszán megoldottátok mi nem vagyunk autó szerelők:D mi nekünk elég egy trabi v lada v wartburg tök mind1:D de a tietek megvan csinálva oda kell érteni:D

  82. Anonimus ennyi voltál :D gondolom már a fórum közelébe sem mersz jönni…. jól is teszed.
    bár őszintén szólva hiányoznak a szánalmas próbálkozásaid :D:D

  83. neked is?:D pedig naponta többször felnézek h írt-e vki utánam:D

  84. egy fenti hozzászólást szeretnék most kommentálni… “Mohács kihalt szórakozást terén”. Ezt honnan tudja egy ember aki nem mohácsi? Club Energy, Domino Bár, Vadászkürt, Jolly Joker, Public és még sorolhatnám a szórakozóhelyeket amik hétről hétre tele vannak szórakozni vágyó fiatalokkal. Na meg persze aki mohácsi annak vannak barátai is és gondolhatjátok hogy nem társasjátékozni szoktak 7végén. Szóval és okosan beszélnék egy olyan városról amiről nem tudok semmit. BUNKÓ PARASZT mind aki a várost szídja… Gyertek el egyszer bulizni…

  85. ja és arra még kíváncsi lennék, hogy mekkora pofája lenne ezeknek szemtől szemben… :) van egy olyan érzésem hogy fórumon nagyon menők, de ha ezt a szemembe (mohácsiak szemébe) kéne mondania hallgatna mint a sír… Azt tudom tanácsolni hogy tájékozódjatok és utána ha nem érzitek magatokat primitívnek, akkor kérjetek bocsánatot. Mondjuk akkora parasztok vagytok, hogy nem fog megtörténni. Nemis baj…

  86. wreheh most egyik se dugja ide a képét :(

  87. Az ilyen seggfejeknek csak a No tanks való nem a busójárás.Barmok , azt se tudjátok miról szól az egész és hogy mikor vannak a programok, ott dögöljetek meg Uránvárosban a cigókkal!!!!!

  88. Tormentor klippforgatásról szökött, koponyákkal felcicomázott, Ku-Klux-Klán sofőrös traktor Says:

    Sziasztok!

    Én vagyok az a rasszista sofőr.
    Tényleg az vagyok!
    És ha megtudom kik vagytok kitaposom azt az indiai beleteket!

    Csak gyertek jövőre egy sötét utcába!!

    :):):):):):):):) Várlak benneteket bohócpatkányok!!!!

  89. Na jó, ez már több a soknál. Nem szerettem volna beleszólni, de basszus.
    Az egy dolog, hogy valaki rosszat ír Mohácsról. Elment, nem tetszett neki, megírta. Erre született pár értelmes komment, ami alapján azt gondolná az ember, hogy “hm, lehet, hogy az írónak nem volt igaza és Mohács nem is olyan rossz hely”, meg lezajlott egy olyan vita, ami sokkal nagyobb szegénységi bizonyítványt állít ki rólatok, mint a cikk írójáról, és bárkiről, aki Mohácsot szidja.

    Olvassatok már egy kicsit vissza. Szerintetek ez az anyázás után ki fogja azt gondolni, hogy “hú, mekkora jó ez a busójárás, nekem is le kell másznom a következőre”? A blog több, mint két éves fennellása óta egyedül ti voltatok azok, akik addig feszítettétek, hogy moderálnom kelljen.

    Ó, várj, rájöttem. Ti valójában nem is mohácsiak vagytok, hanem pesti beépített ügynökök, akik azt akarják, hogy a mohácsiakat mindenki taplóparasztnak gondolja és a következő busójárásra egy lélek se menjen el. Grat, jó munkát végeztek.

    Most mondom, innentől kezdve a “kitaposomabeledetbüdösmocskosgeci” jellegű hozzászólásokat törölni fogom. Értelmesen, légyszíves.

  90. Tormentor klippforgatásról szökött, koponyákkal felcicomázott, Ku-Klux-Klán sofőrös traktor Says:

    Kis sátánista majom, aki úgy néz ki, mint aki most vette meg a manson új albumát!

    A Busójárás NEM a vendégekről szól, főleg az ilyen sátánista identitászavaros mamakedvenceiről.
    Nekünk a tömeg csak nyűg. Ti főleg.
    Minden évben nekünk kell magyarázkodni ekkora seggfejek miatt.
    Talán unjuk már.

    “hú, mekkora jó ez a busójárás, nekem is le kell másznom a következőre”?

    Nincs szükségünk nekünk szájtátókra. A Busójárás rólunk szól és annak aki ebben a családban benne van, annak aki kedden érzi igazán jól magát!
    Minden évben be kell fenyíteni az álarclopkodó, 3 fröccstől keménykedő ficsúrokat.
    Hidd el, ha mi azt mondjuk rábaszol, mert idejössz és beleszarsz a vendégszeretetbe, akkor úgy lesz.

    “A blog több, mint két éves fennellása óta egyedül ti voltatok azok, akik addig feszítettétek, hogy moderálnom kelljen. ”

    Elég sok busónál tele a pohár, mi is moderálni fogunk minden olyan globalista hülyét, aki a város vezetési hibájából ide jön bódi gusztis, notanxes és egyéb ide nem illő rendezvények miatt.
    Igazából a város vezetés tehet arról, hogy olyanok jönnek ide, akiknek semmi keresnivalója nem lenne sem Mohácson, sem Magyarországon.
    Ha jól akarod érezni magad, akkor fogd meg a kis szakállas barátodat és menjetek el a Jézust gyalázó pécsi lebujba. Ott vágjátok fel az ereiteket és kenjétek be egymást fekáliával, magyarul szarral és rimánkodjatok. Érezzétek azt, hogy tartoztok egy közösségbe a globalis divatsátánisták népes és szégyenteljes gettójába.

    Két éve mi vagyunk az elsők? Hajrá Mohács.
    Tudjátok mit moderáljatok? Ezt az egész cikket. Vegyétek le és szerintem akkor mindenki befejezi. Mi boldogabbak leszünk és ti is. Kereshettek magatoknak újabb helyet, rendezvényt amit leszarozhattok. Írjatok valami pécsi rendezvényről. Szarozzátok tollert, szarozzátok a bocacciotokat, szarozzátok azt a tényt, hogy kismoszkva vagytok, hogy a tv torony és környéke egy putri, a magasházatok egy szégyen, hogy a világhírű nevezetességeitek ellenére sem tudtok maradandót alkotni, hogy a legnagyobb tömeg csak szilveszterkor van pécsen, amikor mindenki merev részeg. A ti kulturális helyszínetek a Mcdonalds és a vásártér. A ti büszkeségetekről a szívsebészetről menekülnek az orvosok, mindenki tudja, hogy pécs ugyanaz kicsiben, mint a kormány. Korrupt és hazug.
    Ti akarok véleményezni mást?
    Talán ti többek vagytok másnál?
    Végignéztem az oldalatokat és látom mennyire übermens-ek vagytok.
    Építést nem láttam nálatok, csak a kis gyerekes vinnyogásotokat.
    De igazatok van: NEM KELL VELETEK, SŐT HIBA VELETEK FOGLALKOZNI!!
    Többet nem jövök ide, annál is inkább mert vissza sem találnék. Ilyen tartalmatlan “bréniák” oldal mindenhol van.

  91. dehogy fogják törölni a cikket meg a kommenteket :)
    ez a legnépszerűbb az egész oldalukon…

  92. Srácok, tényleg öröm végigolvasni a kommentjeiteket… az eszetekbe sem jut, hogy
    1) a beszámoló egy (1) srác szubjektív tapasztalatait tükrözi, aki lehetséges, hogy rossz helyen volt és rossz időben, de ettől függetlenül NEM azért ment Mohácsra, hogy lehúzzon bárkit is, egész egyszerűen megírta, amit látott, tapasztalt. Amit nem látott, arról hogy a halálba’ írt volna?
    2) a braincrack egy BLOG, egy abszolút személyes, amolyan naplószerű webfelület, nem a Dunántúli napló, és nem is a delmagyar.hu. Ha neki nem tetszett a cucc, valószínűleg nem is fog többet felétek ferdülni, ettől nem kell tartani. Ellenben az idióta és primitív pesti köcsögözés (mellesleg sem Szabi, sem Interrogator nem pestiek, nem melegek és nem zsidók, még ha ezek olyan könnyen is a szájára jönnek manapság a korlátolt népeknek, még jó, hogy erre csak tökös busók járnak) esetleg a cikket és kommentjeit olvasók mérhetetlenül nagyobb százalékát irányítja Mohácstól elfelé, minthogy inkább azt mondja “ugyan, szerintem nem olyan rossz móka ez, ettől-attól az ismerősömtől is tök jókat hallottam, megnézem én is magamnak”. Ha netán a bunkó “megverünk geci” beszólások helyett kiírnátok, mikor menjen az ember, merre menjen, és hol pálinkázzon, netán ajánlanátok pár programot, rögtön megváltozna az egyszeri érdeklődők szája íze.
    Nyugalom, srácok, busók, traktorosok és lokálpatrióták, nyomjatok valami érdemi infót a saját magatokat lejárató hőbörgés helyett, és legközelebb talán más előjelű beszámoló születik. Részemről erről ennyit.
    Btw, a cikket várhatjátok, hogy töröljék… nem fogják, csak a legalja kommenteket, ahogy eddig is tették. De higgyétek el, az egyszeri érdeklődőnek a google nem a braincracket fogja kidobni, ha az idei busójárásra (amúgy mikor is? itt pl. segíthetnétek) próbál rákeresni.

    Peace, pina, pálinka.

  93. Egyébként meg ha már törölgetés, anonimus wiki-másolatát inkább lenne jó törölni, mert elég szar folyton végigscrollozni fölötte. Meg EZT a kommentet, az előzőben puha voltam, mint a vaporizált babapopsi.

  94. A Busójárást 2009-ben február 19. és 24. között rendezi meg a város, a fő látványosságot jelentő farsangvasárnap február 22-ére esik. Várunk mindenkit szeretettel DE! nem a nothanxért meg a bódigusztiért hanem a Busójárásért kell idejönni…..

  95. ezt a kibaszott hosszú wikipédiás szart télleg moderálni kéne,mert nem hiszem hogy van közöttünk olyan aki végig olvasta…szerintem még az a mókuska se aki ezt bemásolta

  96. Barátaim mit szenvedtek ti ezekkel????legalább az ilyen hülyék nem jönnek el akik szidják és csak a jobbik fele lesz itt az országnak;)

  97. ZDRAVO MINDENKINEK NE PAZAROLJÁTOK AZ IDÖT EZEKRE EZT SOHASEM ÉRTIK MEG. POKLADA CSAK MI TUDJUK MOHÁCSIAK

  98. igazad van stari buse ezek semmit nem tudnak a busójárásról

  99. MOHÁCSIAK KÉSZÜLJETEK JÖN A POLADA ERRÖL ÖK CSAK ÁLMODNAK AMI NEKÜNK MEGADATOTT. IRIGY EMBEREK MINDIG LESZNEK.UNESCO AZÉRT EZ JELENT VALAMIT.

  100. jaja,még 81 nap…

  101. STARI BUSE Says:

    ZDRAVO MINDENKINEK BUSÓJÁRÁS PROGRAM A MOHÁCS.HU MÉG A PESTIEK IS MEG TUDJÁK NÉZNI MIKOR KEZDÖDIK ÉS MIKOR ÉR VÉGET. UNESCO MÁJUSBAN RÁ BOLINT EZ TUTI …MOHÁCSIAK EZ TUDJÁTOK MIT JELENT NAGY LEHETÖSÉG A VÁROSNAK.PADLÁSROL ELÖ A MASZKÁKAT NÉZZÉTEK ÉT A BUNDÁKAT MERT MÉGVAN IDÖ JAVITANI.ÉS TUDJA MEG A VILÁG HOGY ÉRDEMES MOHÁCSRA JÖNNI FARSANGOLNI,MERT EBBÖL CSAK EGY VAN ÉSNEM GAGYI MÜ MÁJEJ EMBEREK ÖLTÖZNEK BE.TEHÁT MINDENKINEK TUDOM AJÁNLANI GYERETK EL MOHÁCSRA A BUSÓK FÖLDJÉRE EGYETEK IGYATO VELÜNK . STARI BUSE MERT AKI BUSÓ AZ EGÉSZ ÉVBEN A SZIVÉBEN HORDJA POKLADA .MERT NE FELEJSD HONNAN JÖTTÉL

  102. ígyígy

  103. Stari Buse!!!! Teljesen igazad van!!! Csak dícsérni tudlak!!! HAJRÁ MOHÁCS!!!!! HAJRÁ BUSÓK!!!!!! ÉLJEN A BUSÓJÁRÁS!!!!!!

  104. jaja,Busójárás előre!!! 80 nap mulva itt a mennyország,addig meg csak kivészeljük valahogy :D:D

  105. STARI BUSE Says:

    ZDRAVO BUSÓK ÖRÜLÖK HOGY IGY GONDOLKODTOK GYERTEK EL HOZZÁM A LÁTVÁNY MÜHYELYEMBE ITT KI VESSÉZZÜKA ATÉMÁT.POROLJÁTOK LE A MASZKÁKAT NEMSOKÁRA VIZKERESZT JÖNA FARSANG IDÖ.AZTÁN HAMVAZÓ SZERDA BÖJTI IDÖK.DE ELÖTTE NAGYOT MULATA MOHÁCSI BUSÓ.EZEKKEL NE TÖRÖDJETEK MÁJUSBAN RÁBOLINT AZ UNESCO.EZ MÉRT JELENT VALAMIT SENKINEK NEM KELL MAGYARÁZNI.MERT ERRÖL SOK VÁROS CSAK ÁLMODIK.NÁLUNK A MI CSALÁDUNKBA EGÉSZ ÉVBEN BUSÓJÁRÁS VAN ,ÉS NEM FELETKEZEM MEG HOVÁ SZÜLETTEM ITT ÉLEK ERRE VAGYOK BÜSZKE.GYERETEKA MÜHELYBE BUSOK.

  106. STARI BUSÉ Says:

    ZDRAVO MINDENKINEK SZÁMOLJÁTOK A NAPOKAT MERT ELJÖN A NAP MIKOR MEGSZOLNAK KOLOMPOK ÉS A KEREPLÖK POKLADA

  107. számoljuk nyugi :D

  108. STARI BUSÉ Says:

    ok

  109. stari busé Says:

    mi van veletek jankelék alszotok poklada hajde

  110. http://www.speedyshare.com/790546525.html <– töltsétek le,én csináltam ezt a kis diafilmet a busójárásról

  111. A Busójárás már nem az igazi. Most már nem a busókról szól, hanem arról, hogy a város mennyi pénzt tud magának csinálni. A szervezők jártatják a szájukat, hogy meg kell őrizni a hagyományt de szarnak az egészbe. Csak az a fontos nekik, hogy minnél több ember jöjjön a városba farsang idején.
    A fesztiválsátor is csak ront a helyzeten, mivel a legtöbb idétlen szar programjuk, koncertjük nem kapcsolódik a busójáráshoz. A legnagyobb probléma az, hogy egyre több fiatal álarc nélkül megy. Ez a legnagyobb szégyen. Ők inkább maradjanak otthon vagy ne öltözzenek be!!! A busók nagy része semmit se tud a szokásról csak beöltözik és azt hiszi, hogyha van busócucca akkor igazi busó. És jó lenne ha a turisták mielött lejönnek busójárásra utánanéznének, hogy valójában miről is szól ez az egész!!!! Ne járjon annak a szája aki idejön vidékről és nem tudja, hogy a Busójárásnak mi a lényege.
    na mind1.
    Sajnálom azokat a buta embereket akik ezt nem értik meg.

    POKLADE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  112. csak az a baj,hogy azok a busók akiknek ez igazán szól ( álarc nemhordás) azok biztos nem olvassák ezt..

    de azér Pokalde!! már csak 48 nap..

  113. Hát ja. De akkó se huzzák fel ha az ember személyesen odamegy hozzájuk és modja nekik, hogy húzd már fel az álarcod. Ezek nem busók, Nem értik, hogy az lenne a lényeg, hogy ne ismerjék föl.
    Na mind1.
    Beleolvastam pár írásba, van pár olyan ami igencsak felbassz,pl: nők molesztálása meg ilyen szövegek. Ja, meg a kép alatti szöveg : “A taperoló busók”.
    Ha utánanéztek volna rájöttek volna, hogy ez a szokás a télűzésen kívül a termékenységvarázslásról is szól. Én is csak azé fogdostam meg haverommal a fenti képen látható hölgyet. Régen is ezt tették. Benyúltak a szoknya alá, hogy jobb legyen a termés.

    48 !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  114. Igazad van pozsi!!! A BUSÓJÁRÁS sajnos sohasem lesz már olyan mint a régi időkben!:( Itt már minden a pénzről szól és arról h minél több turista jöjjön a városba busójáráskor!! És ami ugyanennyire sajnálatos, azpedig az h a sok fiatal akik beöltöznek nincsnenek tisztában a busójárás lényegével!!!Felemelt v levetett álarccal járkálnak már vonuláskor holott azért van az álarc hogy ne ismerjék fel az alatta levő személyt.A busójárás elvesztette régi formáját és már kezd a karneválokra hasonlítani ami szomorú dolog!:(
    De azért HAJRÁ BUSÓK és HAJRÁ BUSÓJÁRÁS!!!!!!!!
    48!!!!!!

  115. így-így

  116. stari busé Says:

    ezt magyarázom márt 10 éve gyerekek de az idöt nem lehet megállitani.farsang nem lesza régi,de aki öltözik legalább arra kell törkedni .de ez nem csaka fiatal busok hibája nincs aki elmondeja nekik hogy kell viselkedni miról szola poklada.hozzáma mühelybe folymatossan jönnek fiatalok nélam van vetités régi farsangrol.el kell nekik magyarázni.de a legtöbb divat csávó mü májer kis hülye gyerek mert akit igazán érdekell ,az tudja hogy miaz POKLADA, hagyomány örzö csoport alakult mohácson ahol a tradicio a lényeg.hagyományok nálunka farsang zenével lovas kocsival zemekarral és megyünk ahova kedvünk vanmÉS NINCS SZABÁLY.ahogy egy öreg sokac mondta ENDIKÉM FARSANKOR AZ A SZABÁLY HOGY NINCSEN SZABÁLY,,,,, STARI BUSÉ

  117. Nem akarok vitát nyitni, de ha már szóba került, hogy a fiatalok nem ismerik a hagyományokat és álarc nélkül járkálnak, akkor szeretném megjegyezni, hogy az idősebbek sincsenek tisztában mi is a busójárás.TISZTELET A KIVÉTELNEK.
    Ugyanis ők meg sokszor nem ismerik a mértéket az alkoholban és túl lőnek a garaton. Nem azt mondom, ne igyanak (mert iszunk mi is) de ha már az a megtiszteltetés éri, hogy egy egész várost képvisel busóként akkor ne olyan képek jelenjenek meg róla, hogy teljesen kiütve fekszik és a bundája tiszta hányás…(van ilyen) A másik meg az, hogy nem kis felelősség hárul azokra a busókra akik a különböző járgányokat, szekereket kontrollálják. Nem egyszer fordult már elő velem is, hogy elsodort az ördögkerék, de mindegyik esetben a tömegbe hajtottak ész nélkül, idő már nem volt félreállni. A sofőrök nem hogy sokat ne igyanak, egyáltalán ne igyanak. Amit STARI BUSÉ írt, hogy az a szabály, hogy nincs szabály az addig van érvényben amíg nem történik valami súlyos baleset és akkor oda a busójárás hírnevének…Szóval nem csak a fiataloknak kell agymosást adni,hanem mindenkinek. Jogos, hogy ne vegye le senki az álarcot, vagy ha nagyon muszáj levenni, akkor tegyék ezt olyan helyen ahol senki sem látja vagy húzzanak alá símaszkot mint azt például én is teszem. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a busójárás lényege nem a bebaszás meg az, hogy beöltözök és leveszem a maszkot, hogy mégis csak lássák a csajok, hogy ki ez a kemény srác…
    ennyi

  118. ja és még Korovjov kommentárjára reagálva:

    a cikkíró véleménye és az egész cikk lehet, hogy szubjektív. Ez egy amolyan Blog szerű oldal, azaz naplóként is nevezhetnénk. Csak, hogy szubjektív vélemény ide vagy oda a naplót saját magunknak írjuk, de ezt itt több száz (most lehet sokat mondtam) ember olvassa és valószínűleg le is von belőle következtetéseket. A cikk meg egyértelműen negatív hangnemben íródott, így a busójárásra is negatív hatással van. Főleg, hogy egy srác saját véleményével és nem egy újságíró, riporter szájbarágott szövegével találkozik az ember. Rossz időben volt, rossz helyen, ez csak is az ő tájékozottlanságából kifolyólag történhetett és pont ezért nem kellene ilyen kritikát írni a dologról.

    Végül megjegyzem, hogy ez az oldal és a cikk az első 10 találat között van ha beírod a “busó” szót a Google-be.

  119. stari busé Says:

    van bennee igazság amit mondasz felelösség nagy mindenkire vonatkozik,mint az életben bizonyos keretbe kell önteni mindent mert ha nem káosz lesz.DE poklada élt és élni fog még akkor ha sok embernek negativa véleménye rola.mindid g vannak olyan emberek akik isznak többeta kelleténél.a járgányok nema farsangravalo márminta benzin motoros az ördög kerékre meg vigyázni kell.farsangot mohácson csak az itteni emberek tudják átérezni igazán.vasárnap probálunk egy kis izelitöt adni a turistáknak.sok a z ember kevésa busó ez is probléma.de nekem sziv ügyema busójárás és nem csak elötte 2 héttel hanem egész évben.mivel busómaszkokat faragok eléggé benne vagyoka sürülyében.sok ember látogat el hozzám nap mint nap,ha meg bátottunk valakit bocsánat de ez mohács-és poklada.2009 febr22 vasárnap ne szombaton gyeretek hanem vasárnap az tuti mindenkinek teteszeni fog.rengeteg program a mohács.hu van stari busé http://www.busomaszk.5mp.eu

  120. Igaz az, hogy sok felnőtt sincs tisztába a dolgokkal. Így igaz. De ha megnézzük azokat a fiatalokat akik most öltöznek be először vagy nemrég csinálják akkor azt láthatjuk, hogy 95%-uk azt se tudja, hogy miről szól a busójárás.
    Ahogy azt stari busé mondta: nincs aki ezt elmondaná a fiataloknak.
    Ez így van, de a városvezetés szarik az egészbe.
    Az nem elég, hogy én elmagyarázom annak a gyereknek akinek tudtam szerezni felszerelést. Az csak 1 ember.
    Az idősebbek akik tudják, hogy miről szól azok lassan ki fognak öregedni, ezért kéne a fiatalokat megfogni és elmagyarázni mindent elejétől a végéig.
    Csak az a baj, hogy sajnos ez nehezen kivitelezhető.
    Na mind1 , én azé nagyon várom az idei busójárást és ha vége lesz akkor egyből a következőt fogom várni. Nincs olyan nap az évben mikor ne gondolnék rá. Nekem ez az életem.
    POKLADE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  121. már csak 44 nap! végigolvastam az egészet hát igaziból nem tom nem tetszett h mindenki itt bizonygatni próbálta h jó ám ez hidd már el…nem kell ! nem kell jönnie senkinek..! ha belegondolok mennyivel szebb lenne ez ha nem tudnának róla az emberek és úgy jegyezné le az unesco mennyire varázslatos dolog lenne látni az embereknek!..én is azt mondom h ne legyen motoros jármű se trabi se traki akkor sem ha be van bugyolálva kukoricacsuhéval!
    legyen hagyományőrző ünnepség nekünk mohácsiaknak! minden tiszteletem a maszkafaragóknak,..és azoknak akik őrzik a régi dolgokat!..és neked is pozsikám! csütörtökön nálad marhapörkölt bor pálinka!!! szombaton Söndörgő!!! Vidák csoport!,…Poklade!

  122. stari busé Says:

    köszi boka hagyomány nem tudom elégszer elmondania én se .de a poklada válozik nagyon sokat.ha bárkinek info kell fiatalok a farsangrol szivessen elmondok mindenta mit én tudok stari busé.van lehetöség vetitésre régi farsangokat meg nézni.aki akar kiprobálhatja a faragást.de komoly érdeklödök jöjjenek dvat mü májerekre nincs szükség.abbol van elégéa város arrol ennyit……… nem akarok senkit bántani nem olyan ember vagyok.de turisták jönnek ez tény nagyon sokan,ezért adni kell..lene nem keveset.én egész évben faragok hála istennek a világ minden részéröl jönnek,nagy tisztelettel vannak az emberek.ez kevés városnak adatott meg.nekünk igenMOHÁCS. DE NE BUSU.LJATOK JÖNA POKLADA.ELÖA RUHÁKAT A MASZKÁKAT.ÉS MONDJÁTOK MEG MINDENKINEK JÖJJENEKE L HOZZÁNK A BUSÓK FÖLDJÉRE EGYENEK IGYANAK MULASANAK VELÜNK. ZDRAVO STARI BUSÉ ENDI MOHACU

  123. Január 9.-én(Péntek) Busótáncház a batrában este 8tól.
    Az busó aki nem tud délszláv zenére táncolni, az jöjjön el.

  124. csá emberek 42..nap! nincs valakinek eladó bocskora?..

  125. a Farkasnak biztos van :D mondjuk még az enyémet se csinálta meg, pedig novemberben megrendeltem már

  126. meg tudtommal gyülés is lesz

  127. stari busé Says:

    boka nála lesznek bocskorok és vannak racka börök meg minden biztos nem jártál nálam.bocskor méretek gyerektöl a felnöttig 36tol 46ig eza tel számom 0620579830 rosta endre maszkfaraagó látvány mühely temetö utca 23 mol kutona temetönél. közeleg a poklada elindulta farsangi szezon .mondjátok el mindenkinek jöjjenek mulasanak velünk itta busók földjén. stari busé TISZTELD A HAGYOMÁNYOKAT

  128. gyerekek,már csak 40 nap!!!!!!

  129. eltüntek a féreg bajkeverők innen!!!!!!

  130. stari busé Says:

    FARSANG SZOMBATJÁN NÁLAM MÜHELY NYITÓ HA ÉRDEKELL GYERE NYUGOTTAN BÖVEBB INFO NÁLAM AMÜHELYBEN STARI BUSÉ

  131. rosta endre busómaszkfaragó és látvány mühely mohács temetö utca 23 web busomaszk.5mp.eu

  132. Az rendben van, hogy legyünk hagyományőrzőek és menjünk lovaskocsival, DE! A mai világban egyre jobban elhalnak a lovak-lovaskocsik, ezért ezt egyre nehezebb megoldani. Egyre kevesebben tartanak lovat kocsizásra. Az pedig igen nagy luxus lenne, hogy a busójárás kedvéért etessünk, itassuk, egészségükre ügyeljünk a lovaknak egész éven át. Anyagilag ez nehezen kivitelezhető. Abban az esetben, ha a város, vagy valaki tartana lovakat erre a célra, vagy kölcsön adna a busók számára, akkor természetesen a többség lecserélne a traktorját lovaskocsira, de ameddig ilyen lehetősége nincs, addig ez nem fog megtörténni, sőt a lovas csoportok száma egyre inkább csökkenést fog mutatni.

  133. ebben is van igazság..de ha belegondolunk….ha nincs ló, miért is kell helyette traktor stb?..azért hogy a felvonulás minél látványosabb legyem…holott ez megint csak a “fesztivál” követelménye! ez a baj!,.hogy elvárják a csoportoktól h mutassanak valamit ahelyett h az igazi régi ünnepet folytatnánk (ha nincs ló), lovaskocsi nélkül!!!! ez lenne a poklade!!!
    nem pedig a busó FESZTIVÁL!!!! (gyalogolni mindenki tud!)
    …………………….33 nap………………………….!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  134. nem tid mindeni lovas kocsival menni régen sem volt mindenkinek.kocsikat gyalog huzták tolták.még az ágyut is.még az ekét is bármilyen hihettlen a fiataloknak.az biztos hogy traktor trabant robogo nem ide valo,addig fog menni még nem lesz baleset és akkor ki viszi ela balhét.lovas kocsi is veszélyes pláne vasárnap.amit fontosnak tartok hagyomány megörzése.www.busomaszk.5mp.eu

  135. Attól félek, hogy pár év múlva még suzuki is lesz a felvonulásban.

  136. Baleset bármikor történhet,ha van motoros jármű, ha nincs…
    gondoljunk csak az ágyúra nem egyszer volt már avval is probléma.
    De egy egyszeri “gyalogos” busó is okozhat sérülést másoknak véletlenül is (ott vannak a buzogányok, kereplők na meg a hegyes szarvak)

    Az egész csak odafigyelés kérdése… vigyázzunk másokra és nem lesz gond.

  137. Igaz!
    De nehogy a végén az legyen, hogy a busónak kell figyelnie a túristára.
    Általában a túristák pörögnek ki azon, ha csak 1 kicsit is nekimegyünk véletlenül.
    Ja, és mi a fenének kell eröltetni azokat a szar motoros járműveket???

  138. Szerintem itt most nem a baleseten van a hangsúly,..hanem arról hogy minél inkább tradícionálisnak hasson az egész..az a mi lelkünknek is jót tesz :)..meg ha már jönnek akkor az idelátogatóknak is! :D….elő a rohadt kolompokat,..szúette favellákat.., a régi sárguló sokacnadrágokat még ha le is szakadnak rólad:D sokszor!!!(lásd.: Pozsi)..én úgy érzem szebb lenne a busójárás mototros járművek nélkül..inkább a viselkedésünkkel kéne elvarázsolni az embereket nem pedig a gépekkel..de hát mind1-…úgyis maradnak a trakik keletkeznek majd új gépek is!…kifejezettem nem zavar csak én nem csinálnék! ez az én véleményem!
    31 nap!

  139. Szerintem nem jó gondolat, hogy se traktor se lovaskocsi – menjen mindenki gyalog, ez azért eléggé degradálná a dolgokat, rendkívüli módon csökkentené a látványosságát az egész programnak. Szerintem itt nem a befelé fordulás és a “visszafejlődés” a megoldás. Ha így tennénk akkor egyre érdektelenebbé válna az egész. A görcsös hagyományokhoz való ragaszkodás nem biztos, hogy előre visz. A hagyományt sztem ötvözni kell a látványossággal / érdekességgel, különben csökkenni fog az egész esemény érdekessége és látogatottsága is. Remélem ez nem célja senkinek. Ha már egyszer van egy ilyen lehetőségünk, akkor igenis mutassuk meg magunkat a világnak! (de ahhoz, hogy a változó világ is kíváncsi legyen ránk, ahhoz lehet, hogy nekünk is el kell fogadnunk, ha nem is minden változást, de jó néhányat bizonyosan)

  140. ez így van Busuló, ez az igazság !!

  141. Egyáltalán nem értek eggyet “busulóval”!!!!Et hülyeség h “menjen mindenki gyalog!!!! Akinek van lova és hozzá lovaskocsi vigyen azt!!!!ŐRIZZÜK A HAGYOMÁNYOKAT!!!!!! HÁT NEM ÉRTITEK????? EZ LENNE A LÉNYEG!!!! A régi hagyomáyok és szokások felelevenítése,megörzése.A motoros járművek tényleg nem a busójárásra valók,de sajnos ahogy változik a világ ugy jönnek a szar motoros járművek!!! Lesz még olyan(ahogy pozsi irta)”pár év múlva még suzuki is lesz a felvonuláson”.Ez sajnálatos dolog.A hagyományokat kell őrizi nem pedig a hülyeségeket erőltetni(pl:motoros járművek).Jaaaaaaaaa!!!És “busuló” nem szeretnék bunkóskodni de én már irtam egyszer busuló néven és most te irsz a nevemben….

  142. Bocs busuló!félreértettem a “gyalogos” dolgot.Valóban nem megoldás az mindenki menjen gyalog!!!!

  143. stari busé Says:

    ne aggodjato minden ki fog alakulni az a lényeg hagyományokra törekedjetek.nézzetek régi farasangokat és mindent meg tudtok. amotoroa jármüvekre van egy egyszerü megoldás kijönneka rendöröka kolo térre és leállitják és máris mindenki gyalog megy.ebböl elöb utobb ugyis balhé lesz.

  144. attól még, hogy vannak motoros járgányok attól még ugyanúgy őrizzük a hagyományt…
    ennyi alapon ha annyira görcsösen ragaszkodnátok a hagyományokhoz akkor nem is hosszú szőrű rackabunda lenne a busókon … mert olyat anno senki sem hordott ha jól tudom, (a képek erről árulkodnak) de javítsatok ki ha nem így van…

    ettől nem lesz kevesebb a busójárás hagyománya,hogy motoros járgányok is felvonulnak maximum csak több

  145. Bocs, hogy busuló nevet használtam, nem tudtam, hogy foglalt, remélem a mostanit nem használja senki :). A suzukis vízió valóban nem túl kecsegtető, de valamiféle motoros jármű – “KERTI TRAKTOR” – szerintem simán belefér kukorica szárral beburkolva és egyéb elemekkel feldíszítve, ha nincs nála jobb. Akármelyik farsangi kavalkádot nézzük, mindenhol vannak motoros járművek, még a busójárással rokon vonásokat mutató szlovéniai rendezvényeken is. A Kóló térre pedig hiába állítanak rendőröket, nincs joguk a kerti traktorokkal szemben intézkedni, hiszen a kerti traktor törvényesen közlekedhet a magyar utakon (autópályákat stb. kivéve). Ami a hagyományokat illeti, a racka szerintem sem volt túl elterjedt, de az álarcokat is megnézhetjük, régen abszolút nem így néztek ki, a mai maszkfaragók egyre inkább “DIVATÁLARCOKAT” faragnak, ők is egyre jobban elfordulnak a régi hagyományos álarcoktól. A busók által készített különféle feliratok sem hagyományosak, nem az átváltozásról szólnak, hanem a vizitdíjról a borról a pálinkáról és egyebekről.

  146. először is:..nem azt mondtam h menjen mindenki gyalog ha elolvassátok mégegyszer akkor rájöttök!( aki teheti menjen lovaskocsival,..szamárral…)
    másodszor:”A hagyományt sztem ötvözni kell a látványossággal / érdekességgel, különben csökkenni fog az egész esemény érdekessége és látogatottsága is.” (busu1111)…a hagyományt nem kell ötvözni semmivel,..a hagyományt meg kell őrizni nem pedig tuningolni!
    akinek a roták miatt érdekesebba busójárás..annak úgy is mindegy,..és..a látványosságot haggyjuk erről már írtam korábban.
    harmadszor:szerintem egy ilyen egyedi varázslatos hagyomány pont attól varázslatos hogy olyan amilyen!..nem kelll változnia a világgal együtt..mert akkor elveszik maga hagyomány elveszik a varázslat.(ez nem csak a busójárással van így )
    A maszkfaragásról annyit hogy szerintem abban az a gyönyörű hoyg kiélheted a kreativításodat és szabadjára engedheted a fantáziád..nem kell sablon állarcoknak lenniük mégiscsak emebrek faragják őket kézzel!
    ugyanúgy ahogyan régen! a régiek sem voltak mind ugyanolyanok !
    szerintem mindenki faragjon olyan állarcot amilyet szeretne pont ettől lesz egyedi! A rackával kapcsolatban igazatok van valószínű azért nem ezt használták régen mert nem volt elterjedt a környéken..bár ma sem az ,..messzirő hozatják most is ezeket a bundákat! mondjuk szerintem ennyi belefér..mégiscsak szintén emberi kéz által készített dolgokról van szó amiket a testükön hordanak a busók..nem egy technikáról ami a seggünk alatt robog! mert ha racka a bunda ha merinoi ha bármilyen…azt máson nem látod,,csak busókon! és nyilván régen nem hozattak maguknak az emberek rackát mert volt otthon másik az udvaron..
    most mutass legalább 10 busót aki tart otthon birkát…szinte senki szóval szerintem ebben a helyzetben megtehetjük hogy ha akarunk akkor rackát választunk..
    Egyébként nehogy félreértsetek,..nem akarok támadni senkit!
    nem konkrétan azok tehetnek a változásokról akik most kistrakikkal mennek,.ez már nagyon régen el lett cseszve! az a baj h a poklade ezzé alakult ami!..bár végül is ha jobban belegondolok ha még mindíg az lenne ami eredetleg volt lehet én sem öltöznék be,..mert bár van valamicske “sokacvér” bennem, nem az dominál…szóval..és szerintem rengetegen vannak akiknek abban az esetben közük sem lenne a busójáráshoz!..szóval..mittomén aza lényeg h élvezzük ,..vidámkodjunk,..és okozzunk örömet magunknak és az embereknek..na és persze ne feledkezzünk meg a termékenységvarázslásról és a télűzésről sem!:D
    lényeg: POKLADE!…még 29 nap!

  147. azért nagyon kemény hogy miről szól eredetileg ez az oldal,..és most miként funkcionál:D…eddíg minket osztottak mi meg őket most meg már csak egymást osztjuk:D…mire jó ez!
    ezentúl csak poklade várós vidám történeteket és meséket szabad ide írni!!!!!!!!:D…boka szólt!

  148. A Busójárás olyan amilyen.
    De legalább nem halt ki, mert régebbi időkben tiltották és elitélték ezt a szokást.
    Ha megnézzük azokat a falvakat ahol jelen volt vagy van ez a szokás ( Duboševia, Topolje, Draž…stb.) ott ma már csak szép busókat (Lipe buše) láthatunk. Ez történhetett volna Mohácson is.
    Én nem azt mondom, hogy az a csoport amelyiknek motoros járgánya van az váltson át gyaloglásra hirtelen, de ne a motoros járgányok legyenek többségben! Kezd ez a szokás a néphagyományból átmenni karneválba és ezt elősegítik a motoros cuccok meg a fesztiválsátor meg csómó olyan program ami nem ide való. ÉS EZ NEM GÖRCSÖSEN VALÓ RAGAZKODÁS A HAGYOMÁNYOKHOZ!!!!!!!!!!!!!!!!! TE….
    A Busójárás az idők folyamán sok mindent elvesztett, ami megmaradt azt nem szabad hagyni, hogy elvésszen!

    POKLADEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!

  149. Egyetértek, hogy ami van azt meg kell őrizni a lehető legkomolyabban, de néhány “kényszerű” újítást sztem el kell fogadni (mint a traktorokat is, lényeg, hogy ne a traktoron legyen a hangsúly, traktor csak arra van, hogy húzza a kocsiját (tökkel, paprikával, kukoricával, felirattal, busóval, sokac lánnyal, pálinkával, borral, evvel-avval), de erről felesleges vitázni sztem, traktorok voltak vannak és lesznek is. Lényeg, hogy mi élvezzük ezt az egészet és ne ilyen ostoba viták rontsák a hangulatot. Várjuk egyre nagyobb lelkesedéssel az átváltozást, a megújulást, amire már kevesebb, mint 1 hónapot, egész pontosan már csak 28 napot kell várnunk! POKLADE!!!

  150. busuló(rol) Says:

    Valóban sajnos most már a kerti traktorok és a motoros járművek többségbe kerültek ami nem jó dolog.Jó dolog lenne ha megtudnánk őrizni a busójárás régi formáját, de változik a világ és sajnos a busójárás is :(:( Semmi baj busu1111( a nevem miatt) nem tudhattad előre h foglalt, de ezért irtam!
    A lényeg h 28 NAP ÉS POKLADE!!!!!!!
    HAJRÁ BUSÓK!!!!HAJRÁ BUSÓJÁRÁS!!!!!!

  151. stari busé Says:

    zdravo mindenkinek annak örülök hogy mindenki valamilyen szinten kötödik.DE EGY lényeg hogy itt benn mit érzel a szivedben.racka bunda nem volt de ködmön meg kiforditott bekecs ami hosszu szörü volt .maszkok akor kalkán mátyás meg az öreg kuno és ha farsang akkor mátá ök tudtak valamit.

  152. stari busé Says:

    MERT AKI BUSÓ AZ EGÉSZ ÉVBEN LEGYEN BUSÓ. NE OSSZA ÉSZT ILYENKO FARASANG ELÖTT A HAGYOMÁNYOKROL MEG AZ EREDTETRÖL.MI AZ IGAZI ÉSA RÉGI.AKI FOTOSSNAK ÉRZI EHAGYOMÁNYT AZ TUDJA MIA POKLADE. A FÉRGESE UGY IS KIHULLIK.VISELETRÖL ANNYIT MÉG HA BUSÓ VAGY ÉS HA GONDOLOD SZIVESEN ELBESZÉLGETEK AKÁR KIVEL A BUSÓJÁRÁSROL.GYERE KI HOZZÁM A MÜHELYBE. ROSTA ENDRE BUSÓMASZKFARAGÓ http://www.busomaszk.5mp.eu

  153. bog! történt velem valami olyan aminek nagyon örülök!
    már több mint egy éve az unalmas tanórákat általában busóálarcok rajzolgatásával szoktam tölteni füzetbe,..dolgozatok hátuljára,…ide -oda
    Most az egyik osztálytársam feltette nekem azt a kérdést hogy nem szeretnék e kiállítást szervezni:)..mondom jó vicc!
    látta azokat a rajzokat amikből idén poklade előtt naptárt szeretnék készíteni és megbeszélte nekem hogy kiállíthassan a munkámiat Majson!
    ez azért elég fasza azt hiszem:D
    ha elkészül a naptár,akkor ha nem is nyomtatott példányban (mindenkinek nem tudnám megcsinálni ,.akinek szeretném:()..de e-mailben el fogom küldeni sok mindenkinek hogy akinek tetszik,..az ki tudja nyomtatni!
    27 nap!

  154. az fasza,boka majd küldel nekem is pls :D

  155. ok küldj majd egy mail címet! :D
    26 nap busók!

  156. most jöttem busótáncházból, nagyon fasza volt,csak jöhetnének többen

  157. busuló(rol) Says:

    boka jó lenne ha majd nekem is küldenél!:D Majd szeméyesen beszélünk még róla…
    Még 25 nap!!!

  158. így-így 25 nap!
    ok busuló! holnap dumáunk! :D
    Drmaj kesu Poklade su!

  159. (idézve Baráth Gábort,..éa a szamaras kocsit!):D
    poklade!!!!

  160. 1 évvel ezelőtt ilyenkor már majdnem busójárás volt, de nembaj, már csak 24 nap

  161. 23….nap múlva marhapörkölt, fröccs, pálesz,…és majd meglátjuk h mi lesz még belőle! egy biztos poklade!
    na meg az elmaradhatatlan részeg balogh délután 3 kor :D :D természetesen a tradíciónális fehér gumicsizmában
    …..ja és a kiállítás Lippón lesz csak véletlenül írtam Majsot!!
    …23…..23….23….23…..!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  162. 3 hét múlva kezdődik!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  163. ááááájjjjjjjjjjjjjjjjjj busók! már nem lehet bírni!!!!!
    :D
    21 nap!
    megígérem még előtte kiküldöm a naptárakat és feb 14. Lippó kiállítás:D
    2 hétig kint lesznek!:D
    ízzítsuk a kolompokat!!!!!!!!!!
    POKLADE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  164. 31-én szombaton 20 busó megy Dakovo-ba világot hódítunk…….
    febr. 6-10-ig Szardiniára 30-an……..!!!!!! Ide még lehet jelentkezni!!

  165. a szardíniai útra hányan lehet még jelentkezni és kinél? mennyibe kerülne? ki jelentkezhet?

  166. Vikár Csaba tel: 20/9805-964
    30.000 Ft a Szardiniai út .

  167. 19 nap!!!!!
    pozsgai bírd még ki :D
    addíg majd beöltözöl otthon:D
    POKLADE
    !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  168. :D én ma beöltöztem :D kedvem lett volna kimenni az utcára csak kicsit sem néztek volna hülyének

  169. áááááááááááááá

    nem bírom.
    túl lassan mennek a napok.
    POKLADEkor pedig túl gyorsan.

  170. stari busé Says:

    hogy birjátok fiatalok készüljetek nagyon sokan lesznek jo idö lesz vasárnap

  171. 16..nap!
    srááácok!!!!!!!!!!
    lányok!!!!!!!!!!!!!!

  172. busómaszkfaragó-rosta endre Says:

    busómaszkfaragó látvány mühely mohács temetö utca 23 mühely megnyitó febr 21 14 orakor mindenki szerettel várok http://www.busomaszk.5mp.eu

  173. busulo(rol) Says:

    Még 15 nap és POKLADE!!!!! Én ezt már nem bíííííííírrrrooommmmm!!!!Teljen már el ez a 15 nap, BUSÓJÁRÁSKOR meg lassuljon le egy kicsit az idő!!!!!:D
    Hajrá BUSÓK!!!!!

  174. 15 nap múlva poklade!!!!!!!!!!!!
    de 14 nap múlva szerdán má el se took majd aludni.

    POKLADE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  175. ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
    két hét múlva poklade!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    rettegjenek a gonosz szellemek!
    jönnek a Busók!!!!!!!!!!!!!!!

  176. vhááááááááááááááááááááááááá
    behülyültem!
    szétverem a billentyűzetet!
    ezt nem toom egyszerűen feldolgozni.
    máá csak 2 hét és világvége!!
    Poklade!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  177. :D
    ilyenkor a legszarabb várakozni

  178. Hajnal 4-kor irány Szardinia 30 busó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Szombaton Dakovo-ban a horvátokra már ráhoztuk a frászt……..

  179. jó utat

  180. Már csak 9 nap !!!
    Imádkozzunk a jó időért !!

  181. na az lenne még nagy kicseszés :D
    itt számolgatom a napokat, már 103 napja azzal kelek meg fekszek hogy már egy nappal közelebb a Busójárás,aztán meg nagy getra idő lenne…. de attól még sztem beöltöznék :D

  182. Há alap!
    lesz öltözés fos időben is, az biztos!!!
    Felőlem elázhat a bunda, sáros is lehetek tetőtől talpig az sem érdekel.
    1 évet vártam a busójárásra leszarom az időjárást, de azért az jó lenne ha jó idő lenne.
    Csak az a baj, h nem bírok máá várni!!!
    Poklade!!!!!!!!!!!!!!!!
    9!!!!!!!!!!!!!!!!

  183. Hajnal fél 2-kor érkeztünk meg Szardiniából.
    Csodálatos tájakat és embereket ismertünk meg, ezt leírni nem lehet!!!!!!

  184. 8 nap!…az már majdnem csak egy hét!:D
    ja remélem én is h jó idő lesz! csak basszus most tiszta szarul vagyok fáj fejem torkom mindenem:S de kikúrálom magam még van rá időm!!!:D
    nomeg majd a pálesz is segíít!
    Szardínia biztos jó volt! mentem volna én is…..
    :)
    szombaton kiállítás lippón!
    majd írok részletes helyszínt ha esetleg valaki eljön..
    bog

  185. rosta endre Says:

    fekete gyürüs racka bunda eladó teljessen uj most varjuk órek kb 30éves maszk eladó harisnyák bocskorok ingek 06205799830 http://www.busomaszk.5mp.eu

  186. busómaszkfaragó Says:

    készüljetek nagyon poklade bez kola nema farsang

  187. Tegnap a Budapaestiekre ráhoztuk a frászt…:D

  188. 4 nap….
    és én még mindíg beteg vagyok! :(
    nem hiszem el…

    tegnap lezajlott a kiállításom megnyitója és még két hétig láthatóak lesznek a rajzok Lippón!
    poklade!!!!!!!

  189. 2 nap..tök vicces visszaolvasni ,hogy volt amikor még 81 napot kellett várni :D

  190. már csak 1 nap:D azt se tudom hogy milyen altató vegyek be már:D

  191. POKLADEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D

  192. ma POKLADE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  193. POKLADE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ma nagy volt,…vasárnap még nagyobb lesz …és kedd még annál is nagyobb!!!!!!!!!!!!!

  194. Ma péntek 17h-kor mozi emeletén :MASZKFARAGÓK megnyitó!!!!!
    +Kaja-pia!!!!

  195. Poklade!! :D:D

  196. Vajon a kedves cikkírónak megint volt esze és ma este ment ki? vagy idén be sem próbálkozik a busójárás megismerésével??

  197. szerintem többet Mohácsra még viccből sem jönnek,de ez csak öröm

  198. Az utóbbi három nap után szeretnék Mohácsra költözni… legalább a busójárás idejére… ez a Mennyország gyerekek.^^ Kár, hogy kedden suli.:(

  199. Évi!
    Gyere és költözz be a Busóházba, ott egész évben láthatod őket!

  200. Évi egy jó orvosi igazolás mindent megold :)
    Vagy vedd rá az osztályt, hogy gyertek el a Busójárásra kirándulni :D

  201. Egyetem-magyar-töri-sajnos nincs olyan igazolás, ami megoldaná:)

  202. hát akkor meg nem is kell igazolás :D;) majd csoporttársaktól elkéred bepótolandót :)
    akkor van gond ha gyakorlat vagy szeminárium :S

  203. Sajnos gyorsan eltelt ez a 6 nap de azért körülnézhetett volna ez a cikk író szombaton most a városban elég sokan voltak bent köztük mi is a Viktorral:D

  204. poklade 2010 február 11-16ig
    poklade 2011 március 3-8ig

  205. jaja boga,toltuk az ipart :D

  206. most láttam a rosta endrés riportot a mohács tv-be, és azt mondta, hogy az unesco elvárások nem fognak tetszeni a busóknak, ha valaki tudja, hogy mire gondolt az endre, akkor ossza meg velem (nem lehet pálinkázni, vagy csajt “molesztálni” vagy mi?)

  207. szia dennis rosta endre vagyok amiröl beszélsz szó nincs ezeka dolgok megmaradnak söt ezek teszik széppéa hagyományt de te is tudod vannak ide nem illö elemeka busójárásban motorizácio robogok traktorok trabantok vartburgok de ha gondolod gyere lea mühelyben és elmondom mire gondoltam.de ezzel még sokan vagyunk igy szerintem.ennek csaka hagyományrol szabad szolnia ezen kár vitázni.aki nem igy gondolja nem ide való.és még valami aki busó EGÉSZ ÉVBEN BUSÓ.

  208. a motorizációt nem engedélyezi csak az unesco? vagy van más is?

  209. dennis szerited ide valo maotorok hogy érzed.szerintem szép lassan minden csoport ráébre ahagyomány részére kell jobban rámenni.és azokaat az elemeket kell jobban feleleveniteni.de mindenkinek a magán ügye mit érez fonzosnak egy jármüvet a busójáráson vagy de ezek a dolgok le lesznek tisztázva szerintem biztos sok busónak nem fog testszen ezért kell leülni és át beszélni.szeritem eza járható ut

  210. busómaszkfaragó Says:

    http://www.busomaszk.5mp.eu rosta endre busomaszkfaragó és látvány mühely mohács temetö utca 24 tel 0620579830

  211. Állitólag a koporsó feliratunk is szúrta a szemüket mert aktuál politika:

    “Hibbant Néro nózi Fecó, zéro tolerancia, huzz a sunyiba!”

    Szerintem egyenesen nagyszerű! És akinek nem tetszik beveheti az enyémet is……

  212. busómaszkfaragó Says:

    zdravo mindenkinek szerintem mindenki döntse el mit talál jónak és mit sem a busójárásban.de azon is lehet gondolkodni mi tartozik a hagyomány részéhez.azért élö néphagyomány mert a busók és amohácsiak alkitják és formálják,mindig változik.de gondolom minden mohácsinak érdeke hogy unesco elfogadja.koporsot nem az unesco sérelmezte én ugy tudom hanem egy személy egy bizonyos tv csatornán ebböl indult.nem kell vele törödni ez van .ami fontossab mindennél a poklade szó fenn maradtés a busójárást márt nemzetközi berekekben is elismerik .viszont szerintem vannak bele nem illö elemek ezt mindenki tudja.zdravo

  213. szerintem jó volt a koporsó, az hogy a szociknak nem tetszett az legyen az ő bajuk,mohács fideszes

  214. [...] tavalyi busójárásról a régi blogon Interrogator kollega tudósított, amivel meglehetősen nagy felzördülést [...]

  215. nem tudom mennyire figyelitek, de egy hónapja megújult a blog, és saját helyére költözött, a braincrack.hu -ra.

    létrehoztam ott is egy busós bejegyzést, hogy egyrészt kétszáz anyázó bejegyzés áttekerése nélkül lehessen mesélni az eseményről, másrészt azért, mert előbb-utóbb le fogom zárni ezen a blogon a hozzászólásokat, mivel már nincs nagyon időm figyelni (és moderálni -.-) őket, de nem szeretném belétek fojtani a szót. (:

    szóval ha gondoljátok, nézzetek át az új helyre és meséljetek, küldjetek linkeket, képeket, akármiket
    itt a link: http://braincrack.hu/?p=158

  216. újra elindult a vissza számlálás:) még 101 nap

  217. Wongfeihong Says:

    Mia faszomért keménykednek ezek a ratyi busók?Szarráverném az összes alkoholista gecit.Csak azért veszik fel a jelmezt hogy ingyen piáljanak, és fogdossák a nőket.Kis balfaszok.Biztos másképpen nem tudnak nőhöz nyúlni.Na mind1 sípcsonttal rugom szét az arccsontjukat ha a kezem közé kerül 1 balfasz busó is.

  218. Na gyere,verd szét a fejem!De ne feledd hova jössz!!!!
    1.Nem azért veszem fel a jelmezt hogy ingyen piálhassak!
    Nem iszok alkoholt :-)
    2.Nem fogdosom a nőket!
    Nőből vagyok :-)
    3.Ha pedig az arccsontomat szeretnéd szétrúgni sípcsontal,háááát tessék,lehet próbálkozni!!!!Nagy szeretetettel várnak a felújíttott kórházunk sürgösségi osztályán!!!! :-))))))

  219. download free programs…

    [...]Busó(pórul)járás « Braincrack[...]…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

%d honlapszerkesztő ezt szereti: