7 tény az alvásról

Most néztem egy weboldalt, “40 tény az alvásról, amit valószínűleg nem tudtál“, nem fordítom le az egészet, akit érdekel az majd kattog, viszont az érdekesebbeket megosztom veletek.

  • Egy újszülött az első évben a szülőknek 400-750 órával kevesebb alvást jelent

  • A tudósok még nem tudták megmagyarázni azt az 1998-as tanulmányt,miszerint az emberek térdének hátuljára világított erős fény újraállíthatja az alvásciklust.

  • A szakértők szerint a legrosszabb alváselvonó a nap 24 órájában elérhető internet. Hm, szerintem meg a vizsgaidőszak.

  • A tanulmányok szerint a nőknek egy órával több alvásra van szükségük, és lehet, hogy azért hajlamosabbak a depresszióra, mert ezt nem kapják meg.

  • A kacsák a ragadozóktól való félelmük miatt egyszerre csak az egyik agyfélteküket pihentetik, míg a másik ébren van. Hm, akkor ha a golyó az éppen alvó oldalon találja el, akkor még el tud repülni? (:

  • Az ember az emberszabású majmoknál átlagosan 3 órával kevesebbet alszik naponta.

  • Még egy digitális óra kijelzője is megzavarhatja az alvási ciklust, még ha nem is ébredsz tőle föl teljesen. A parányi fény kikapcsol egy “neurális kapcsolót”, ami miatt percek alatt eltűnik egy, az alváshoz szükséges anyag a szervezetből.

Szabi

Reklámok

Egy hozzászólás to “7 tény az alvásról”

  1. Újraindítja az alvásciklust? Hmmm…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: