Súlyosak, Rondák, Szőrösek – NECK SPRAIN

brand.gifA Neck Sprain évek óta várva várt albuma végre eljutott hozzám is. Bár már egy ideje pörög nálam a stúdióból lopott vokál mentes anyaguk, de azért mégiscsak úgy illik, ha teljes anyagot értékeli az ember.

Szóval kishazánk fenegyerekei ismét visszatértek, hogy jól az arcunkba csulázzanak és könnyed haláltáncot lejtsenek gyermekded lelkivilágunkban. Aki nagy vonalakban ismeri a Neck Sprain eddigi munkásságát az tudja, hogy a srácok biza nem szarral gurigáznak.

Kétségkívül a legnagyobb hír felőlük, hogy beszállt énekesnek Pityesz, feldobták az albumot, majd Bánfalvi Sanyi dobos kiszállt a bandából. Azon túl, hogy Sanyit nem lehet pótolni, ortodox bánfalvisanyis vagyok, nem szeretnék több szót fecsérelni rá ,mert ilyen dolgok mindig vannak. Kár rajtuk soka rágódni. A banda nem ált le. Sose egy emberről szólt a zenekar. Akinek esetleg már vannak koncertélményei (2000-ben volt utoljára), netalán ivott már velük hajnalig az ismeri az érzést, mikor a színpad vele együtt mozdul és Janómisi cipője a trokodban köt ki, majd koncert után meghív pár felesre. Szívet lelket gyönyörködtető élmény…

Nos a Heavyweight-3rd round zeneileg egy sokkal kiforrottabb produkció mint elődje a True soul…volt. Itt már kevesebb a néha csak időtöltésnek tűnő súlyoskodás. Semmi közjáték, semmi leállás, semmi pöcstutujgatós pihenés, csak a pőre muzsika. Olyan muzsika ami mindenképp a stílus nagyjai közé emeli őket. Én nem szerettem Pityesz hangját eddig egyik bandájában sem, de szerintem most megtalálta a helyét. Idegen eddig sem volt a NS-től a „dallamos” ének, de Pityesz hangja ide telitalálat volt, már nem erőltetett, nem felesleges, nem töketlen, mint mondjuk a Fabrikban…(kövezzetek bazd, akkor is így volt) Ő sem tétlenkedett az elmúlt pár évben. Pont annyira, pont úgy, pont oda, pont. Horzsol. Súlyos és vaskos riffekkel dolgoznak, vannak fejszaggató doomos gitárok(Pray), ugri-bugri seggizzasztós darálások is(Questions, W.A.R., Keep it on Faith). A felvételek a Bakeryben készültek, ahonnan nem nagyon hallottam olyan zenét kikerülni aminek hangzása ne közelítette volna a tökéletest. A HW3R pedig még ezeken is túl tesz. A Cataractnak volt talán ilyen arcbamászós a megszólalása. (Elmondhatjuk a Cataract és a Hatebreed közös gyereke a NS.) Összességében egy teljesen új bandával állunk szemben, hiszen sokkal több izgalom, élmény van ebben az anyagban mint az eddigiekben összesen. Továbbá a képeiket nézegetve nyugodtan mondhatjuk, rondábbak mint valaha. Eddig sem azok a manowaros félistenek voltak, de szerencsére az én szívemnek kedves szőrt is varázsoltak maguknak. Izgalmas lesz majd a koncert, amikor sok ronda szőrös alak és jó néhány csinibaba járja majd a krupliszsák táncot. Olyan divatos volt a „modern metal” jelzővel illetni őket eddig, ami a nu metalnak egy kevésbé pejoratív változata, de ez egy baromság. 2007-ben a Neck Sprain maga a METAL.

Üde darabja a korongnak a Dime című nóta, amit Dimebagnek ajánlják.

update: itt a link, de mielőtt még azt hinnéd, hogy a regisztrációnál a 13 éves kor alatti beixelése, biztós jó móka, ártatlanúl azon reménykedve hogy valami kellemes pornóoldalra vezet vagy NS es tangát nyerhetsz, hát közlöm hogy nem viccnek szánták.

-Interrogator –

Advertisements

Egy hozzászólás to “Súlyosak, Rondák, Szőrösek – NECK SPRAIN”

  1. […] Sprain. Interrogator kollega már albumajánlott itt nekünk, ám galád módon akkor nem kezdtem el őket hallgatni, de úgy voltam vele, hogy ha Interrogator […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: