A 113-as szoba

A történet ott kezdődött, hogy a távolsági buszon az ellenőr közölte velem, hogy vagy 8 napon belül bemutatom az érvényes diákomat és az útirány-igazoló lapomat, vagy befizetek egy 6ezer forintos csekket. Mivel fizetni nem szerettem volna, felkerekedtem, hogy epikus küzdelem árán, hosszan bolyongva, furcsa, elhagyatott tájak bevándorlása után végre letudjam ezt a vackot. Mit ne mondjak, nem volt egyszerű…

Nem értem mireföl a nagy felhajtás. Immáron kb 8-9 éve utazom napi rendszerességgel távolsági járattal, és sohasem volt útirány-igazoló lapom. Néha hiányolta az ellenőr, és rakott a bérletemre egy kis x-et, ami azt jelentette, hogy ha még egy ellenőr jön abban a hónapban és nincs meg a vackom, akkor megbüntet. Persze ilyen sosem volt. Most viszont egy zsémbes, menstruáló, fontoskodó ellenőr jött, aki elkezdett pampogni.

Rögtön megkérdeztem tőle, hogy mégis hol kell ilyen igazoló toszt szerezni, és hol kell bemutatni, azt mondta, hogy az autóbuszállomáson. Okké, be is szereztem a kis fecnit, és elirányítottak az okmány bemutatásával a “Volán irodába”. Óhó, éreztem, hogy ez mókás lesz. A nő azt mondta, hogy a bőrgyárral szemben van.

Nos, azért írom ezt a kalandot most le, hogy ha netán veletek is ilyen történik, tudjátok mit kell tenni. Szóval az említett iroda baromira nem a bőrgyárral szemben van, még csak látótávolságban sincs vele. A 3/6/7-essel leszálltok a felüljáró után, átmentek a zebrán és visszafele, az Árkád fele kezdtek jönni. Vagy gyalog is mehettek. A felüljáróról csodálatos a kilátás a leégett Bokáccsóra. Elhagyatott gyárépület, alul greffitik, a tetején növények… virágzik a pécsi diszkóélet. Hehe.

Szóval leszálltatok a buszról és átmentek a zebrán. A járókelők azt fogják mondani, nagyon helyesen, hogy “itt van jobb oldalt”, csak azt nem teszik hozzá, hogy kb 500 méterrel arrébb. Ennek következtében volt alkalmam felfedezni egy romos épület még romosabb hátsó részét, a deszkákkal letakart, gőzölgő pokol kapujával, a vasrácsos pokol portájával, és egy bezárt húsbolttal. Mondhatom, nagy élmény volt.

A jó épület lejjebb van. Induljatok el a felüljáró felé, menjetek, amikor már épp feladnátok, bekerültök egy park-szerűségbe, egy hirdetésekkel teli falat követve, majd egy parkolóba juttok, onnan pedig egy épület elé, amire csak az van kiírva, hogy iroda kiadó. Beléptem, szemben szép, nagy, ívelt porta, szép nagy bőr székkel, nagyon elegáns, csak épp nem ül ott senki. Jobb oldalt van egy elhúzható ablak. Az ablak mögött egy szoba. A szoba legvégében egy szintén nagy, bőr fotel, benne egy kis nénivel, aki a telefonkagylót szorongatja, és vendégszeretően elfordul, amikor meglátja, hogy arra nézel. Na, ő a portásnéni. Először gondoltam kedves leszek. Odaálltam és vártam, míg ő nagy hévvel magyarázta a telefonba, hogy Évike bizony vegyen ki pénzt a takarékpénztárból, ha akar, és hogy mit képzel magáról?! Eltelt 2-3 perc, kezdtem zúgolódni, és az ablakon kopogni. A néni végre kijött, “na mivan aranyom?”. Hörg. Mondtam neki, hogy ellenőr bántott, és be kell mutatnom a dolgaimat. “első emelet 117-es szoba”, mondta a néni, becsukta az ablakot és gyorsan visszahuppant a székébe, hogy tovább telefonálhasson.

Felmentem az emeletre, rögtön jobbra megtaláltam az ajtót, zárva volt, sehol senki. Remek, vissza a portához, eltellt újabb 5 perc, mire a néni újra hajlandó volt elszakadni a telefontól, és kérdezte, hogy mivan. Mondtam, hogy a 117-es zárva. Erre a néni, mintha még ő lenne megsértődve, hogy rossz számot mondott, hozzám vágta, hogy nem 117, hanem 113, és ne azt a lépcsőt használjam, hanem a jobb oldalit. Ajvé, ekkor már azon tanakodtam, hogy inkább befizetem a 6ezret, és húzok a francba, de még egy esélyt adtam.

A jobb oldali lépcsőhöz egy nyikorgó, nehezen nyíló ajtón, és egy sötét folyosón át vezet az út. A falon nyomtatott papíron “orvosi rendelő”, és alatta nyíl előre. A lépcsőn felérve egy újabb kivilágítatlan folyosóra kerültem. Kórház-szag volt. Balra fordulva ott volt a 113-as szoba. Kopogtam, hang benntről szólt, és benyitottam. Megkérdeztem, hogy jó helyen járok e, azt mondták igen.

Ez kb olyan érzés volt, mint amikor több hónapnyi entyem-pentyem után a csaj azt mondja, hogy oké, most már a tettek mezejére is léphetünk akár, vagy amikor egy szétesőfélben lévő kispolszkival átutazod a fél országot, hogy és odaérsz a vadi új Mergádhoz, egyszóval csodálatos. A sötét, csúnya folyosóról egy világos, szépen vakolt, illatos szobába léptem, lehuppantam a kényelmes székbe, a néni mosolyogva kérte a papírjaimat és két perc alatt megvolt.

Hogy jó dolgot is mondjak, a Pannon Volán akkor nem büntet meg, ha valamid hiányzik, de amúgy megvan. Ezzel szemben, ha Pécsett egy helyijáraton, vagy vonaton történt volna ugyanez, akkor biztos, hogy valamennyi bünti-díjat kellett volfizetnem. Itt ilyesmi nem volt, bár inkább fizettem volna, minthogy ilyen gyötrelmeken menjek keresztül. A Volán nem tesz meg mindent, hogy be tudd mutatni a dolgaidat, de ha már a főellenség (portásnéni, 99-es szintű) legyőzésével eljutottál a level 324-ig, akkor már kedvesen fogadnak. Bár, mivel ez hozzám képest rettntő nagy teljesítmény volt, a Volán igazán meglephetett volna egy japán ikerpárral.

Utálom a papírmunkát.

Szabi

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: