Neck Sprain, Sepultura, Subscribe @ Nagyszínpad, Hegyalja

A nagyszínpadot, hivatalos nevén a Viva színpadot már nem szerettem annyira, mint a DeWaltot, mivel a hangosítás többször volt rossz, mint jó, és az egész nagyon halk volt. Ám ennek ellenére volt egy pár koncert, ami iszonyat durván szakított; hogy egy übertrendi szakszóval éljek, horzsolt.

Beljebb mászva kaptok egy kis élménybeszámolót Magyarország első számú gyantaszűz zenekaráról, a Neck Sprainről, a Sepulturáról, és a Subscriberól. A három közül kettő nagyon állat volt, egy nem. Tegyétek meg tippjeiteket (;

Neck Sprain. Interrogator kollega már albumajánlott itt nekünk, ám galád módon akkor nem kezdtem el őket hallgatni, de úgy voltam vele, hogy ha Interrogator kollega veszi a fáradtságot, hogy piszmogjon egy kicsit, akkor rossz már nem lehet, meg az ő ízlésében amúgy sem szoktam csalódni, de arra nem számítottam, hogy ennyire jó lesz. Ez is olyan rövidgatyában terpeszben állós, súlyos zene, ordítással, néha megafonnal, a zenészek pedig állatok, a lehető legjobb értelemben. A számok között poénkodtak, hergeltek, két szám után kb őrjöngött a tömeg, remek koncert volt, le a kalappal.

Sepultura. Bár nem vagyok nagy Sepultura fan, de azért izgatott voltam, elvégre ez mégiscsak egy nagy név. Túlzott elvárásaim nem voltak, csak annyi, hogy csináljanak egy jó bulit, de valahogy nem jött össze. A koncert kétharmadáig alig lehetett az énekes hangját hallani, ami bár nem az ő hibájuk, de ettől függetlenül eléggé lehangoló volt, a számoktól pedig nem voltam elragadtatva. Volt egy-két bazijó, de úgy áltlánosságban csak darálda, meg minden bizonnyal odrított valamit a faszi, legalábbis a szája mozgott. Kicsit csalódott is voltam, a Neck Sprain koncertet pár órával korábban sokkal-sokkal jobban élveztem, pedig egy számukat sem ismertem korábban. Számomra a Sepultura egy egyszámos banda fog maradni, a Roots Bloody Roots zseniális, az a koncerten is ütött, de a többi nem hagyott valami mély nyomot.

Subscribe. Ők a másik nagy kedvenc magyar zenekarom, modern metál, vagy nem is tudom mit mondjak rá. Két énekes, gyors szöveg, néha ének, néha ordítás, néhol dallamos, néhol darálós gitár. Valamint ők is otthon érzik magukat a színpadon. Nem szeretem azokat a bandákat, akik csak felmennek, játszanak, majd lejönnek. A közönség szerintem sokkal könnyebben átveszi a ritmust, ha látja, hogy a színpadon is jól érzik magukat az arcok. No, a Subscribe pont ilyen. Az énekes úgy, ahogy pár nappal korábban a Rage Agaist the Machine tribute koncerten, rohangált, a karzaton csüngött, sőt, még a közönségbe is bemászott. A biztonsági őrök tépték a hajukat, a kislányoknak nedves lett a puncijuk, én meg bazijól éreztem magam.

A DeWalton és itt látottak alapján magabiztosan ki tudom jelenteni, hogy vannak ebben az országban igazán profi zenekarok. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy Superbutt koncert idén Hegyalján nem volt, őket nagyon hiányoltam a felhozatalból, de még így is, ha nem történt volna velem semmi más Hegyalján, ezekért a koncertekert már megérte elmennem.

Szabi

Egy hozzászólás to “Neck Sprain, Sepultura, Subscribe @ Nagyszínpad, Hegyalja”

  1. […] is van szó? Lemászik Pestről a Subscribe, amiről már koncertbeszámolót is kaptatok, eljön hozzánk a Solution, akikről a (még meg nem jelent) Szigetes beszámolómban […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: