Várostrom – kardos mumus a vécéből

Vannak történelem szakos olvasóim? Ha igen, világosítsanak már fel, mert van valami, ami nem fér a fejembe. Nevezetesen a várostromok menetére lennék kíváncsi, egész pontosan arra, hogy egy, az ürüléktől csúszós lábú (miért lenne ürülékes a lába? a beljebb katt mögött rejlik a válasz), páncélozott, enyhén ittas arc hogy a búbánatban tudott életben maradni, miközben a várban kergetőztek úgy, ahogy a Benny Hill Showban szoktak, amikor az az idióta zene megy alatta.

Bizonyára mindenki volt már régi várat nézegetni. Mi tűnt fel? Baromi kicsik a lépcsőfokok, meredekek, ki vannak kopva, kb életveszély rajtuk közlekedni. Ezen kívül folyton beverjük mindenhova a fejünket. Az utóbbi a kevésbé rémes gond, ugyanis régebben (sokkal régebben) az emberek 160 centinél mifelénk nem nagyon voltak nagyobbak, szóval ők nem verték be állandóan a gerendákba a fejüket. De ha mégis, volt rajtuk sisak.

Ám a lépcsők attól még meredekek és gonoszak maradtak.

Vegyük hozzá még azt, hogy a mérgezett víz miatt bort/sört ittak az arcok, aminek igaz, hogy nem volt 2%-nál több az alkoholtartalma, de szerintem kényelmesen be lehet tőle állni, ha csak olyat iszik az ember.

Emellett van még egy nagyon fontos dolog, amit a történelem órákon valahogy elfelejtettek megemlíteni. Tudjátok, hogy a vécé miért volt kívülről zárható a váraknál? Azért, mert gyakorta az illemhelység úgy helyezkedett el, hogy a már nem kellő dolgok kipotyogjanak a fal mentén. Namármost, a leleményesebbek szépen felmásztak a vécébe, és onnan támadtak rá a várban levőkre.

Ez egyrészt megmagyarázza, hogy a gyerekek miért félnek egyedül vécére menni. Én is félnék, ha jó esély lenne rá, hogy egyhatvan magas, kardos fószerek támadnak rám odabent, akik ráadásul emberi ürülékben tocsognak.

Most gondoljuk újra a várbeli küzdelmet. Adott a derék katonánk, 160 magas, harci ruha, sok bor, csúszós láb a vécébe mászás után. Hogy a bánatba voltak képesek ezek harcolni, és azokon a rettenetes lépcsőkön szaladgálni?

Szerintem nem is harcoltak, csak kergették egymást, és 10-15 percen belül az emberek java része halott volt, mert kitörték a nyakukat menet közben.

Jah, és még egy kis adalék. Tudjátok, hogy az angolok a vécét miért hívják “closet”-nak? Azért, mert a ruhát ott tárolták, hogy a szag távol tartsa a molyokat. Már megvan, hogy az angolok miért ilyen távolságtartóak [:

Szabi

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: