Amit érdemes volt 2007-ben nézni – avagy az év legjobb 3+3 sorozata

Sorozatok terén jól el voltunk látva idén. Kaptunk egy csomó új sorozatot (köztük a szívem csücskét, a világ legbetegebb rajzfilmjét, a Code Monkeyst), és kaptunk olyan folytatásokat is, amiktől majd’ leestem a székről. A zenéhez képest a sorozatoknál bajban voltam, itt hirtelen több versenyző jutott az eszembe, aztán végülis úgy döntöttem, hogy két részre bontom őket: megkapjátok a legjobb három rajzfilm- és filmsorozatot. Hogy miért három? Mert. Sőt, hogy ne legyek annyira pozitív, még az év csalódását is elárulom. Kattkatt.

A legjobb három rajzfilm:

Code Monkeys 1. évad – Egyszerűen zseniálisan retardált, áprilisban jön a következő évad! Itt írtam róla.

South Park 11. évad – Ha néztétek, tudjátok, hogy miért van itt. Ha nem, akkor feltétlen pótoljátok be. Az idei South Park évad jobb volt, mint az összes többi együtt! Tényleg!

Robot Chicken 3. évad – Hozták a tőlük elvárt, szokásos színvonalat.

A legjobb három filmsorozat:

Dexter 2. évad – Kicsit nehezen indult, de megérte kivárni a végét.

My Name is Earl 3. évad – Megtudhattuk, hogy milyen az élet a börtönben… olyan My Name is Earlösen. Szerintem ebben az évadban voltak a legnagyobb baromságok.

The IT Crowd 2. évad – Nem lennék rendes geek, ha nem venném be őket a listába, bár azért azt meg kell hagyni, az első évad jobb volt.

Az év legnagyobb csalódása:

Heroes 2. évad – Egyszerűen förtelmes volt. Nem történt benne semmi, aztán amikor kezdett izgalmassá válni a történet, akkor vége lett. Kiábrándultam.

Némi kommentár a listához: a rajzfilmeknél azt hiszem a Simpson család legújabb évadát is meg kellett volna említenem, mivel az is baromi jó lett. A filmsorozatoknál pedig úgy alkottam meg a rangsort, hogy a Californicationt még nem láttam, de mivel elég sokan áradoztak róla, lehet, hogy ha láttam volna, bele tettem volna. Ez majd csak akkor fog kiderülni, ha megnéztem.

Szoktak az Újév közeledtével kívánni egymásnak, nem? Legyen ez az én jókívánságom: a következő évben nézzetek kevesebb sorozatot!

Szabi

Advertisements

2 hozzászólás to “Amit érdemes volt 2007-ben nézni – avagy az év legjobb 3+3 sorozata”

  1. Hi!

    Szertnék néhány tippet kérni southparkhoz, drawn together-hez hasonló rajzfilmekre. Amit itt olvastam már jön lefele. Dobj el pár címet a mailemre légyszives! Köszönöm swe

  2. Aqua Teen Hunger Force, 12 Oz Mouse, Moral Orel… nézd meg a rajzfilm taget, találni fogsz egy csomó jóságot.
    https://braincrack.wordpress.com/tag/rajzfilm/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: