A szörfös náciknak meg kell halniuk

Demo aszondta, langyi mostanában a tartalom, úgyhogy tessék. Borz volt olyan rendes, hogy elhozta nekünk még tavasszal a Surf Nazis Must Die című filmet, de akkora sokkot okozott, hogy csak most vagyok képes írni róla.

Kulturális mélypontnak tűnik? Az is! 1987-es az alkotás, és csak egy rekesz sör, meg pár haver támogatásával merjetek belevágni. Unalmas, és bődületesen szar, de ugyanakkor mégis sírvaröhögős.

Adott egy tengerpart. Kihalt, borús-felhős, ahova épeszű ember nem menne ki. Ám valami felfoghatatlan oknál fogva, ebben a poszt-apokalpitikus világban, ennek a sanyarú partszakasznak, és a rajta fellelhető üres hangárnak az uralása jelenti az abszolút hatalmat.

Ezért aztán küzdenek a bandák jól. A szörfös nácik, a suttyó deszkások, a ninja-szörfösök, és még páran. Persze a szörfös nácik mindenkit beaprítanak, csakhogy.

Ekkor végetér az idősek otthonában a kártyaparti, és az idős, nagydarab feka nagymama kiront, bedob két kézigránátot a szörfös nácikhoz, majd visszaront az idősek otthonába, mert otthon felejtette a lőfegyverét. A többit találjátok ki.

Lényeg a lényeg, ezt a filmet rossz megnézni, de még rosszabb nem megnézni! Annyi biztos, hogy maradandó élménnyel (és lelki károsodással) lesztek gazdagabbak.

Szabi

4 hozzászólás to “A szörfös náciknak meg kell halniuk”

  1. failotron Says:

    imádom ezta filmet

  2. ezt azt hiszem nem szabadna kihagynom :)

  3. alap TROMA-film, nézhetetlenül fos, pont ettől jó!
    ajánlanám még, hisz a témába vág:
    Poltyrgeist – Night of the chicken dead
    Vegas in Space
    Nuke ‘Em High
    Toxic Avenger
    Redneck Zombies
    Cannibal! The Musical

    üdw.

  4. […] már bajszos ninját? – Enter the Ninja Borz ismét kitett magáért, és a múltkori szörfös nácis film után most egy újabb remeket mutatott, az Enter the Ninját. Ezúttal 1981-ben járunk, és a […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: